|
Balatoni ingatlankörkép
[2009.06.28. 12:45]
Nem jelentek meg ugyan tömegek a balatoni ingatlanpiacon a gyenge forint hatására, és a piac szereplői javarészt kivárnak, de most sem könnyű vízparti telekhez vagy házhoz jutni, a száz négyzetméter körüli kertes ház pedig hiánycikk, noha ez a legkeresettebb – derül ki a Heti Válasz összefoglalójából.
Az elmúlt évben sok olyan ingatlan jutott eladósorba, amelyre hitelt vettek fel, másoktól a megnövekedett fenntartási költségek miatt igyekeznek szabadulni. A húsz-harminc éves üdülőket addig lehetett jól hasznosítani, amíg kiadhatók voltak, ám az ingatlanok jövedelemtermelő képessége csökkent, miközben fenntartási költségük jelentősen nőtt. Ennek ellenére nem csökkentek az árak. A piac kényszerítő erejét csak az veszi figyelembe, aki kényszerhelyzetben van. A gyenge forint miatt tavasszal megélénkült a magyar gyökerekkel rendelkező külföldiek érdeklődése, a megkötött üzletek száma mégsem nőtt ugrásszerűen.
Torma Steffi, a füredi székhelyű Immobalatonnak a tulajdonosa elmondta, hogy Balatonfüred vonzáskörzetében eladó vízparti telek gyakorlatilag nincs, ha lenne, ára négyzetméterenként negyvenezer forintnál kezdődne. Szintúgy „hiánycikk" a száz négyzetméter körüli ház, kis kerttel - erre lenne a legnagyobb igény. Szabó Csaba, a Sió-Procent Kft. ügyvezetője szerint száz vásárlóból kilencven választ apartmant, öt kisebb értékű, önálló házat, öt pedig a 80-160 milliós paloták közül válogat. Tóparti apartmant 350-400 ezer forintos négyzetméteráron kaphatunk, az ár a víztől egy utcával távolabb 320-350 ezer forint; igaz, új ingatlan a vízpart közelében már alig akad. Míg a városban egy hatvan négyzetméteres lakás 13-18 millió forintba kerül, egy hasonló paraméterekkel rendelkező apartmanért a vízparton 28 milliót kell kiadni.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




