|
Megkezdték a harkányi fürdő értékesítését
[2009.06.26. 19:29]
Megkezdte a harkányi fürdő értékesítését az önkormányzat: eddig a részvények négy százalékát adták el, és további befektetőkkel is tárgyalnak. A kapott pénzből a fejlesztésekhez szükséges pályázati önerőket finanszírozzák – írja a Bama.hu.
Hogy a fejlesztésekhez szükséges pályázati önrészt a tulajdonos önkormányzat biztosítani tudja, elkezdte a harkányi gyógyfürdő egy részének értékesítését. Az élményfürdő építéséhez 550 millió forint támogatást nyert a Harkányi Gyógyfürdő Zrt., ehhez a beruházáshoz 700 millió forint önerő kell. Emellett jövő héten adnak be összesen 4 milliárd forintnyi beruházásra pályázatot: a több szereplős kiemelt projektnek a fürdő további fejlesztése és egy multifunkcionális konferencia-központ építése is része. A fürdőre és az önkormányzatra eső önrész ez esetben több száz millió forint.
Bédy István polgármester a lapnak elmondta: a részvények egy százalékának árát 80 millió forintban határozta meg a város; eddig a fürdő négy százalékát adták el és több befektetővel még tárgyalnak. Arról, hogy a négy százaléknyi részvénycsomag egy vagy több kézbe került-e, illetve hogy ki vagy kik a vevők, a polgármester nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, a részletekről a hétfői testületi ülésen tájékoztatja a képviselőket. A fürdő 20, illetve 26 százaléka iránt korábban két befektető is érdeklődött – az ajánlatok szerint azonban az új társtulajdonosok igényt tartanának a menedzsmentjogokra, azaz valamilyen szinten átvennék a fürdő irányítását. Bédy István elmondta, hogy ezekkel a nagyobb befektetőkkel is folynak még a tárgyalások. Hozzátette: a gyógyfürdő zrt. alapszabálya szerint egyébként az önkormányzat a részvények 24 százalékát adhatja el úgy, hogy a város pozíciói a fürdő irányításában ne változzanak.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






