|
Bajnai is aggódik a Velencei-tóért?
[2009.06.26. 15:30]
Megkezdődött a pénzügyminiszteri vizsgálat a Sukoróra tervezett King's City ügyében, melynek során a tárca bekérte a beruházáshoz kapcsolódó dokumentumokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től – derült ki Pichler Ferencnek, a Pénzügyminisztérium sajtófőnökének ma elhangzó szavaiból.
Kizárólag olyan fejlesztés jöhet létre, amely nem terheli a Velencei-tavat és környékét a még elfogadhatónál nagyobb mértékben – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök egy ma megjelent lapinterjúban. Úgy vélekedett, hogy sok, egymásnak ellentmondó információ, félinformáció került napvilágra a beruházásról. Ezért kért vizsgálatot a pénzügyminisztertől. Arra kíváncsi, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében az eljárás vagy a területszerzés során.
Az MNV értékesítési igazgatója, Császy Zsolt korábban úgy nyilatkozott, hogy a közcélok megvalósítását, az útfejlesztéseket, valamint a Velencei-tó fejlesztését is gátolja az úgynevezett Sukoró-ügy. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy szerinte teljesen jogszerű volt a sukorói, illetve az albertirsai és pilisi telkek csereügylete az MNV és Joav Blum magyar-izraeli állampolgár között. A sukorói ingatlan földhivatali bejegyzését azonban akadályozza az, hogy az illetékes ügyész megóvta az állami tulajdonban maradó, több mint 2 hektár területű parti sáv földhivatali bejegyzését eljárási hibára hivatkozva. (A sukorói telek parti sávja ugyanis állami tulajdonban maradna, miután a jogszabály az élővizeknél 6-10 méter sáv szélességben a part állami tulajdonban tartását írja elő.) Az érintett építésügyi és ingatlan-nyilvántartási hatóságok viszont az ügyészi óvás miatt visszavonták a telek átalakítására, azaz a parti sáv kialakítására vonatkozó határozataikat, és az eljárás megismétlését írták elő, ami jelenleg is tart – olvasható az Indexen.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




