|
Hol elviselhetetlen az M0-s zajszintje? A NIF felmérte
[2009.06.26. 12:44]
Az M0 keleti szektor 2008. szeptember 16-i ideiglenes forgalomba helyezését követő 120 napon belül, majd ez év március-áprilisában is – a környezetvédelmi hatóság által elfogadott monitoring tervnek megfelelően, illetve a lakossági panaszbejelentések alapján kijelölt további helyeken – zajmérésekre került sor. Ezen mérések előzetes kiértékelése megtörtént. A mérések eredményei a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. honlapján megtekinthetőek – jelezte a NIF Zrt.
Megállapítható, hogy helyenként – az M0 útgyűrű megépítése előtt már meglévő út, vasút forgalmával együtt – a mért és feldolgozott adatok az előírt egészségügyi határértéket megközelítő, vagy meghaladó zajterhelést mutatnak. Ilyen rész a Maglódi út, a Budapest-Cegléd vasútvonal, a Péceli út, a Budapest-Miskolc vasútvonal mellett, illetve a Budapest XVI. kerületi Magtár utca.
A pótlólagos zajvédelmi beavatkozások vizsgálata, hatáselemzése már megkezdődött és egy hónapon belül, azaz 2009. július végére befejeződik. Ennek birtokában lehet meghatározni azon munkák körét, melyekkel az M0 útgyűrű által okozott zajvédelmi határérték-túllépések megszüntethetőek. Ezen kivitelezési feladatok a 2009. évben megkezdődnek. ![]()
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek: h i r d e t é s
|





