|
Az ablakcsere sokszor nem hoz megtakarítást
[2009.06.23. 12:17]
Tatabányán 2 lakótelepi tömb energiamegtakarító felújítását terveztette meg az önkormányzat. Ezzel akarják a lakosságnak bemutatni, mekkora ráfordítással milyen megtakarítás érhető el. A mintaházakban a felújítás után a jelenlegi hőfelhasználás felét kellene kifizetniük a lakóknak.
Az energiatakarékos ház kulcsa a fűtéskorszerűsítés. A korábbi nyílászárócserék sok esetben nem az elvárt megtakarítást mutatták, inkább az elfogyasztott hőmennyiség növekedett, mivel a lakások megemelkedett hőmérsékletét egy ponton túl csak az ablakok nyitásával lehetett szabályozni – hívta fel a figyelmet Schmidt Csaba alpolgármester. Ezért a nyílászárócsere és a falszigetelés mellett mérhető fűtést is kialakítanak.
Az önkormányzat számításai szerint a beruházások megtérülési ideje a mostani energiaárakkal meghaladja a 10 évet, de az állami és önkormányzati támogatásokkal 5 év körüli megtérülés is elérhető. Tatabánya 5 év alatt szeretné elérni, hogy a város minden tömblakásában mérni és szabályozni lehessen a távfűtést. A város tervei szerint a jövőben az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató aktívan részt vesz a fűtéskorszerűsítésben.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




