HUF hírek
Gyengült a hét vége előtt a forint
A forint pénteken gyengült az euróhoz képest, és 271,87 forintot kellett adni egy euróért péntek délután három órakor. A svájci frank ugyanekkor 178,47 forintba került.
[2009.07.03. 15:52]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Újra lehet építkezni a hullámtérben

[2008.11.12. 15:04]

1999 óta üdüléssel összefüggő építményeket nem lehetett hullámtérbe építeni, így a Körös-torokban sem szaporodtak a nyaralóházak. 2006-ban azonban feloldották a kormányhatározatban elrendelt tilalmat, de csak azzal a feltétellel, hogy a helyi építési szabályzatnak kell rendelkeznie az ilyen ügyekben.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A Körös-torok helyzetét az is nehezítette azonban, hogy egy másik érvényes kormányrendelet szerint nem beépítésre szánt vízgazdálkodási terület. A napokban azonban ez alól is megérkezett a felmentés Csongrádra, így az új építési szabályzat szerint az üdülőterület félkész nyaralói újjáépíthetők, a foghíjtelkek beépíthetők, de csak cölöpökön vagy pilléreken álló nyaralók alakíthatók ki, legfeljebb 40 négyzetméteres alapterülettel, az építménymagasság pedig nem haladhatja meg az árvízszinttől számított 4,5 métert – számolt be a Délmagyarország.

A várakozások szerint ez az új rendelkezés kedvezően hat majd az ingatlanforgalomra az üdülőterületen. Korábban ugyanis az volt a jellemző, hogy a megvételre kínált, félkész épületek és a beépíthetetlen kis parcellák szinte eladhatatlanok voltak. A 34 hektáros területen 260 üdülőingatlant alakítottak ki. Jelenleg a nyaralók 10 százaléka befejezetlen vagy elhanyagolt állapotban van.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik júliustól esedékes áfakulcs változás érinti/idegesíti a legjobban?
5%-kal többet kell fizetni a lakások vételára után
A kéményseprési díjak 71 és 158 forinttal drágulnak
5%-kal drágul a vízdíj, a csatornahasználati, a szemétszállítási és a szennyvízszippantás tarifája
5%-kal drágul gáz és a villanyáram ára
Augusztustól 2 %-kal csökken a távfűtés áfakulcsa, addig a Főtáv fizet helyettünk
A BKV tarifái vonaljegy esetében 3,4, bérlet esetében pedig 4,8%-kal drágulnak