HUF hírek
Gyengült a hét vége előtt a forint
A forint pénteken gyengült az euróhoz képest, és 271,87 forintot kellett adni egy euróért péntek délután három órakor. A svájci frank ugyanekkor 178,47 forintba került.
[2009.07.03. 15:52]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Elhalasztják a bonyhádi gyárberuházást

[2008.11.11. 21:13]

Az Aspöck Hungária Kft., a kialakult piaci viszonyok miatt egy évvel később tervezi megvalósítani bonyhádi beruházását – számolt be a Menedzsment Fórum.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az Aspöck Hungária Kft. egy évvel később építi meg tervezett bonyhádi üzemét – közölte a cég ügyvezető igazgatója. Moldován István elmondta: a cél a beruházás átütemezése, amelyről így legkorábban 2010-ben lehet szó. Az osztrák Aspöck Holding GmbH magyar cége a tervek szerint a jövő évben egy háromezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített volna fel Bonyhádon.



Varga Szilárd, Bonyhád alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a kft. a szokásos 1200 forintos ár helyett négyzetméterenként 250 forintért jutott a három hektárhoz azzal a feltétellel, hogy 2009-ben 250 embert foglalkoztat. Az önkormányzat azonban nem akarja visszavásárolni az ingatlant, a város képviselői elfogadták, hogy a társaság egy évvel később teljesíti vállalását – tette hozzá az alpolgármester.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik júliustól esedékes áfakulcs változás érinti/idegesíti a legjobban?
5%-kal többet kell fizetni a lakások vételára után
A kéményseprési díjak 71 és 158 forinttal drágulnak
5%-kal drágul a vízdíj, a csatornahasználati, a szemétszállítási és a szennyvízszippantás tarifája
5%-kal drágul gáz és a villanyáram ára
Augusztustól 2 %-kal csökken a távfűtés áfakulcsa, addig a Főtáv fizet helyettünk
A BKV tarifái vonaljegy esetében 3,4, bérlet esetében pedig 4,8%-kal drágulnak