HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Uzsoranaptárt készített a rendőrség az írástudatlanoknak
12 gazdag hónap

[2008.11.05. 22:57]

A BAZ-megyei rendőrkapitányság azokon kíván segíteni, akik önhibájukon kívül eladósodtak, reménytelen helyzetbe, uzsorások karmaiba kerültek.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Borsod: sorsod

Dobi Tamás a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondása szerint egy olyan naptárról van szó, amelyet elsősorban azoknak szán a rendőrség, akik írni, olvasni nem, vagy csak kevésbé tudnak. A nagyméretű falinaptáron 10 rajz mutatja be a kölcsönkérés menetét, a pénz gyors elköltését (beleértve az alkoholt, cigarettát és játékgépet), majd annak következményeit, illetve az uzsorások behajtási módszereit. A rajzokon megjelenik a rendőr is, aki segítséget jelenthet a kifosztott és bántalmazott embereknek. A tervek szerint az 5 ezer példányban kinyomtatott naptárt a települési önkormányzatok és a cigány önkormányzatok juttatják majd el a többszörösen hátrányos helyzetű emberekhez.

Március idusa
Március idusa
Blikk grafika


A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásának köszönhetően van rá remény, hogy tízszer ennyi naptár készülhessen, melyek a környező megyékbe és Baranyába is eljuthatnak. Terveznek két videófilmet is, melyek szintén az uzsorakölcsön, valamint a szocpol lakások problémakörét tárgyalják. A filmek rövidített változatai futnak majd az MVK–, a VOLÁN– és a BKV–buszokon is.

JL

Hozzászólok a cikkhez!  
h i r d e t é s

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak