HUF hírek
Gyengült a hét vége előtt a forint
A forint pénteken gyengült az euróhoz képest, és 271,87 forintot kellett adni egy euróért péntek délután három órakor. A svájci frank ugyanekkor 178,47 forintba került.
[2009.07.03. 15:52]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Zajosabb időszak jön Ferihegy környékén

[2008.10.27. 14:03]

A ferihegyi kifutópályák felújításába kezdett a Budapest Airport, így a repülőtérrel szomszédos településeken élők fokozott zajterhelésre számíthatnak. A terveknek megfelelően az 1-es pálya rekonstrukciója október 27-től november 1-ig tart, míg a 2-es pálya felújítása várhatóan november 3-tól 7-ig.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Mivel a felújítás idején a teljes forgalmat a másik pályára terelik át, így a munkák első fázisában a XVII. kerületi Rákoshegy, illetve Üllő, a második héten pedig Vecsés és a XVIII. kerület lakosainak kell néhány napig a szokottabbnál nagyobb zajterhelésre számítaniuk.

A november második hetében befejeződő felújítás során megtisztítják és újrafestik a 400 ezer négyzetméter alapterületű bazaltbeton pályákat, valamint lecserélik a fénytechnikai rendszert. Emellett munkába áll a speciális "repülőtéri radír" is, amely a leszálló gépek okozta, mintegy 70 köbméter szennyeződéstől, féknyomtól tisztítja meg a futópályákat. A 60 méter széles pályákat 45 méteresre szűkítik.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik júliustól esedékes áfakulcs változás érinti/idegesíti a legjobban?
5%-kal többet kell fizetni a lakások vételára után
A kéményseprési díjak 71 és 158 forinttal drágulnak
5%-kal drágul a vízdíj, a csatornahasználati, a szemétszállítási és a szennyvízszippantás tarifája
5%-kal drágul gáz és a villanyáram ára
Augusztustól 2 %-kal csökken a távfűtés áfakulcsa, addig a Főtáv fizet helyettünk
A BKV tarifái vonaljegy esetében 3,4, bérlet esetében pedig 4,8%-kal drágulnak