|
Por, zaj, rezgések: tönkreteszik Balatonalmádit?
[2008.10.13. 11:08]
2010-re tervezik megnyitni a veszprém-szentkirályszabadjai új polgári repülőteret, melyet a gépek csak egyetlen irányból közelíthetnek meg: a fel- és leszállópályák Balatonalmádi fölött húzódnának. Balatonalmádi pedig tiltakozik. A nemrég megrendezett 2 órán keresztül tartó lakossági fórumot azzal a felkiáltással zárták le, hogy „tiltakozzunk, tiltakozzunk, tiltakozzunk!”. Majd megrohanták az aláírásgyűjtő íveket a balatonalmádi lakosok – számolt be a Népszabadság.
A le- és felszálló gépek mindössze 200-500 méter magasan haladnának el Balatonalmádi házai felett, hiszen a város 3 kilométerre fekszik a repülőtértől. Balatonalmádi önkormányzata 2006-tól több alkalommal is jelezte, hogy nem fognak hozzájárulni a város légterének használatához. Félnek ugyanis a zajtól, a portól, a rezgésektől. Emellett az idegenforgalom is megsínylené a repülőtér beindulását.
A 440 hektáros egykori katonai repteret Veszprém és Szentkirályszabadja 2006-ban kapta tulajdonba térítésmentesen az államtól. Ezt eladták 1 milliárd forintért az angol-amerikai-magyar tulajdonban lévő Budawest Zrt.-nek. A cég első ütemben 3,5 milliárd forintból átépítené a légikikötőt, majd a tervezett 2010-es nyitást követően további nagyszabású ingatlanfejlesztéseket hajtana végre. A lakosság, illetve az önkormányzat most azt szeretné elérni, hogy változtassák meg a le- és felszállópályák tervezett irányát. Ciráki Csaba, a Budawest Zrt. képviselője azonban a lapnak elmondta, hogy erre nincs lehetőség, hiszen a kifutópályákat nem tetszőlegesen helyezik el, hanem például az uralkodó szélirány és a domborzati viszonyok figyelembevételével. A lakosság viszont a tiltakozás keményebb formáit is kilátásba helyezte, a demonstrációktól kezdve egészen a polgári engedetlenségig.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|






