HUF hírek
Gyengült a hét vége előtt a forint
A forint pénteken gyengült az euróhoz képest, és 271,87 forintot kellett adni egy euróért péntek délután három órakor. A svájci frank ugyanekkor 178,47 forintba került.
[2009.07.03. 15:52]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ultramodern komplexummá alakulna a gyulai várfürdő

[2008.10.13. 09:47]

7 milliárd forintos fejlesztés kezdődhet a gyulai várfürdő területén, amennyiben azt a terület tulajdonosa, az önkormányzat is elfogadja. A jelenlegi 2 fürdő épületét megtartanák, s ezekkel együtt alakítanák ki a 7 ezer négyzetméteres ultramodern komplexumot. Az átadásra a tervek szerint már 2010 nyarára sor kerülne – számolt be mai cikkében a Napi Gazdaság.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A nagyszabású rekonstrukció látványtervét már elkészítette a beruházó, a Csaba Center Invest Kft. Az egyik legfontosabb elem az új, kibővített, nyáron nyitott, télen fedett csúszdapark lenne, melyet egy négycsillagos szálloda ölel majd körül. Az elképzelések szerint áthelyezik a főbejáratot, s a téli, illetve a nyári fürdő átjárható lesz a vár irányába.

Ezen kívül a napozóterületet estére színházzá, éjszakára pedig mulatóvá alakítanák. A nyári medencék helyén télen pedig sörsátrak állnának. A jelenlegi fürdő kiszolgáló létesítményeit is bővítenék, így egy új gyógyászati központot is felépítenének. Emellett egy nagy befogadóképességű parkoló is épülhet, illetve felhúznának egy üzletközpontot is. Mindehhez a Csaba Center 4 milliárd forinttal járulna hozzá, míg az önkormányzatnak 3 milliárd forintot kellene előteremtenie.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik júliustól esedékes áfakulcs változás érinti/idegesíti a legjobban?
5%-kal többet kell fizetni a lakások vételára után
A kéményseprési díjak 71 és 158 forinttal drágulnak
5%-kal drágul a vízdíj, a csatornahasználati, a szemétszállítási és a szennyvízszippantás tarifája
5%-kal drágul gáz és a villanyáram ára
Augusztustól 2 %-kal csökken a távfűtés áfakulcsa, addig a Főtáv fizet helyettünk
A BKV tarifái vonaljegy esetében 3,4, bérlet esetében pedig 4,8%-kal drágulnak