HUF hírek
Gyengült a hét vége előtt a forint
A forint pénteken gyengült az euróhoz képest, és 271,87 forintot kellett adni egy euróért péntek délután három órakor. A svájci frank ugyanekkor 178,47 forintba került.
[2009.07.03. 15:52]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Lázadás Demján terve ellen: nem akarnak mini-Manhattant a románok
880 ezer négyzetméter sorsa a tét

[2008.09.04. 19:38]

Bukarestben óriási vitát váltott ki, hogy a kormány toronyházakból álló negyedet építtetne a történelmi városközpont közelébe. A tervezők által Esplanada City Centernek elnevezett komplexum építési költségei elérhetik az 1 milliárd eurót.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Palackból kiengedett szellem?

A Der Standard romániai tudósítója szerint felhőkarcolókat emelnének arra a mintegy 10 hektáros területre, amelyet még a néhai diktátor, Ceauşescu szabadított fel saját gigantikus építési terveinek céljára, lerombolva a korábban ott álló régi háztömböket. Az elnöki palota utáni újabb létesítmények kivitelezéshez azonban a kivégzése miatt már nem tudott hozzáfogni. Az új épületek – a tervek szerint – irodáknak, lakásoknak és üzleteknek adnának helyet, emellett épülne egy több célra is használható, hatalmas sportcsarnok. Az építkezést 2012-re kellene befejeznie a magyar tulajdonú TriGranitnak.

A beruházásról a kormány partnerségi emlékeztetőt írt alá a budapesti céggel, amely vállalná a kivitelezési munkákat és a létesítmények értékesítését, cserébe az állam ingyen kapná a sportarénát. A tervezők által Esplanada City Center néven említett 880 ezer négyzetméteres komplexum építési költségei elérhetik az 1 milliárd eurót. A létesítmény ellen sikerrel kampányolt a júniusban bukaresti polgármesterré választott Sorin Oprescu, aki azt ígérte, hogy zöldterületet alakíttatna ki a tervezett komplexum helyén. A posztjának elfoglalása után azonban váratlanul feladta ellenkezését az új városvezető.

További képek a galériában >>


Szertefoszló Ceauşescu-álmok

A tervvel szemben az ellenzők érvek sorát hozzák fel. Egyrészt rámutatnak a város lassan ellehetetlenülő közlekedésére. Mint mondják, aki autóval jár, az már ma is gyakorta kényszerül egy órát vagy annál hosszabb időt az odaútra szánni. Az új irodaépületekben dolgozók ezért szerintük nem tudnák megközelíteni a munkahelyüket. Olyan aggodalmak is felmerültek, miszerint az óriási áldozatok árán elkészített Ceauşescu-palotakomplexum számára nem kívánatos konkurenciát jelentenének az új toronyépületek. Emellett nagy az idegenkedés a magas épületekkel szemben, legutóbb a SzentJózsef templom közvetlen közelébe tervezett irodaház miatt támadt hatalmas felzúdulás, amelynek építését – már a munkák megkezdése után – tudták egy bírósági határozattal leállíttatni.(standard.at)

JL

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Önt melyik júliustól esedékes áfakulcs változás érinti/idegesíti a legjobban?
5%-kal többet kell fizetni a lakások vételára után
A kéményseprési díjak 71 és 158 forinttal drágulnak
5%-kal drágul a vízdíj, a csatornahasználati, a szemétszállítási és a szennyvízszippantás tarifája
5%-kal drágul gáz és a villanyáram ára
Augusztustól 2 %-kal csökken a távfűtés áfakulcsa, addig a Főtáv fizet helyettünk
A BKV tarifái vonaljegy esetében 3,4, bérlet esetében pedig 4,8%-kal drágulnak