|
A nagyobb lakásból a kisebbe törekszenek a vásárlók
[2010.03.10. 15:14]
Nem igaz, hogy pang az ingatlanpiac, csak megváltoztak a vásárlói igények és szokások - vélekedett a heol.hu-nak nyilatkozva egy egri ingatlanközvetítő. A városban a jó benapozottságú, jól megközelíthető, egyszintes lakásokat, házakat keresik a készpénzes vevők.
Manapság az a legjellemzőbb, hogy nagyobb lakásból kisebbe törekszenek a vásárlók. Ennek az az oka, hogy így valamennyit visszafizethetnek a hitelből, s kisebb lesz a törlesztőrészlet. Elsősorban a gázfűtéses lakást keresik, mivel azt hiszik, hogy takarékoskodni tudnak a fűtéssel - derült ki Kormos Ágnesnek, az egri Lak-Ász Ingatlaniroda vezetőjének szavaiból. Akinek kevés a pénze, az Északi városrészben az vásárol lakást - tette hozzá.
Hatvanban a válság előtt mindent el lehetett adni, még a romos épülteket is. Az ipari park létesülésével, s ezen belül a Bosch ideköltözésével nőtt meg a kereslet. Ez persze már elapadt, de Szabó Ottó ingatlan- és hitelközvetítő szerint az ágazat elérte a legmélyebb pontot, s nagyjából szeptembertől kilábalás várható. A jelenlegi helyzet azoknak kedvez, akik akkora tőkével, megtakarítással rendelkeznek, hogy most még olcsóbban fektethetik pénzüket ingatlanokba, mert ősztől várhatóan ismét emelkednek majd az árak - vélekedett a lapnak nyilatkozva. Gyöngyösön is bizakodóak az értékesítők, mivel az elmúlt hónapban némi fellendülést tapasztaltak. Persze a tapasztalat az, hogy tavasszal mindig nagyobb a kereslet. A válság ellenére sem állt meg az élet, az emberek házasodnak, gyerekek születnek, otthont szeretnének teremteni - mondta Ballók Tiborné, a Mátrakredit ingatlaniroda vezetője. Szerinte akinek pénze van, nemcsak megválogatja, hogy milyen ingatlanba fekteti a vagyonát, hanem igyekszik azt áron alul megvásárolni.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





