|
Sokan a szomszéd hőjével melegszenek
[2010.02.22. 13:43]
Évről évre egyre több panelház esetében kerül sor szigetelésre és fűtéskorszerűsítésre, amikor felkerülnek a költségmegosztók is. A lakók azzal a reménnyel vágnak bele a fejlesztésbe, hogy majd csökkentik fűtésköltségeket.
Olykor azonban a számla nemhogy csökkenne, hanem emelkedik. Ennek oka egyszerű: sok lakó a "fűtsön és fizessen a szomszéd" elvén spórol a számláján - hívta fel a figyelmet a Kisalföld.
Amennyiben rátekintünk az éves elszámolásokra, akkor lényeges különbség látható az egy épületen belüli lakások között. Vannak olyan házak, ahol a 30 lakásból 25-ben több 10 ezer forintot kapnak vissza a lakók, míg a fennmaradó 5-nek hasonló nagyságrendű többletet kell fizetnie. Összességében persze a panelfelújítások meghozták az eredményeket, hiszen néhány év alatt mintegy 30 százalékkal csökkent a hőenergia-felhasználás. Néhányan viszont az aránytalanságok miatt ennek ellenkezőjét tapasztalják. A panelházakban egy lakás radiátorainak lezárása ellenére is a szomszédból oly mértékű hő áramlik, ami elfogadható hőérzetet biztosít. Sokan ezt használják ki, s gyakorlatilag a szomszéd hőjével fűtenek. Azok járnak rosszul, akik mellett, alatt vagy fölött nincsen szomszéd. Az aránytalanságok megszüntetésére a közös képviselőknek kell megoldást találniuk. Akár egy műszaki szakemberrel közösen meg kell vizsgálniuk és kiértékelniük lakásokra bontva az elmúlt év hőfogyasztását. A hődíj fix részét 60–70 százalékos arányra kell emelni, hogy így tompítsák az eltéréseket.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





