|
Romániából importálja a vizet Békés megye
[2010.01.25. 12:52]
Az uniós szabványoknak megfelelő minőségű ivóvizet készül vásárolni Romániában a Békés Megyei Vízművek Zrt. Erre azért van szükség, mivel a dél-alföldi vízminőség-javító programban 7 évig csak előtanulmányok készültek 2 milliárd forintért, pedig a múlt év végén már be kellett volna fejezni – hívta fel a figyelmet mai cikkében a Népszabadság.
A literenként 1–3 mikrogramm arzént tartalmazó aradi vizet elkevernék a magyar oldalon vételezett ivóvízzel, így a vezetékbe kerülő víz arzénszenynyezettsége a literenkénti 10 mikrogrammos uniós határérték alá kerülne – tudta meg a lap Krisztován Annától, a Békés megyei vízmű szóvivőjétől.
Magyarország korábban azt vállalta, hogy 2009. december 25-ig az uniós irányelvnek megfelelően megoldja az ivóvíz minőségének javítását. Ez azonban nem történt meg, ezért 3 év halasztást kértünk az Európai Uniótól. Nagy Béla, a dél-békési Medgyesegyháza polgármestere szerint 7 év alatt szinte semmi sem történt. Elköltöttek csaknem 2 milliárd forintot különféle előtanulmányokra, melyekből kiderül, hogy a program Medgyesegyházára jutó része nettó 324 millió forintba kerülne. Az önkormányzatnak erre nincs pénze, ugyanakkor azt is jelenti, hogy köbméterenként nettó 107 forinttal emelkedne a már ma is 200 forintos vízdíj. Szerinte az is a költségeket növeli, hogy 2003 decemberében több mint 200 település részvételével konzorciumot kellett alakítani a program megvalósítására. A KEOP pályázati rendszerében csak konzorciumban lehet pályázni, egyénileg nem. Pedig a medgyesegyházi önkormányzat jelenleg is tárgyal olyan kivitelezőkkel, akik a konzorcium által 324 milliósra becsült beruházást 75 millióért elvégeznék, a vízdíj pedig 107 forint helyett csak 5-6 forinttal növekedne. Nagy Béla szerint a gazdag országokra méretezett, drága rendszer ilyen formában való megépítése azoknak az érdeke, akik minél többet akarnak keresni az építésen, és a kezükben akarják tartani az egész régió ivóvízellátását. Krisztován Anna szerint olcsóbb a Maros hordalékkúpjának aradi vízkivételi műveiből származó, kiváló minőségű vizet átvezetni Magyarországra, mint a helyben találhatót megtisztítani.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




