|
Gázórákat manipuláló bandát kaptak el
[2010.01.18. 15:51]
Egy gáz- és villanyórák manipulálására szakosodott, négytagú bandát fülelt le a rendőrség Hevesben – jelentette be a Távirati Iroda beszámolója szerint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság mai sajtótájékoztatóján. Eddig 20 olyan gázórát és 5 villanyórát találtak, melyet a társaság átalakított, de folyamatosan újabb esetekre derül fény.
Mint elhangzott, négy gyanúsított közül ketten az üzleteket hozták, ketten pedig a mérőórákat manipulálták. A banda két tagját akkor érték tetten, amikor egy Eger környéki szálloda gázóráját alakították át. A házkutatások során pedig előkerültek azok az eszközök, amelyekkel az átalakításokat végezték. Lopás gyanúja miatt indítottak eljárást a társaság tagjai ellen, akik közül kettőt előzetes letartóztatásba helyeztek.
Győrösi Pál, a földgázelosztást végző TIGÁZ-DSO Kft. sajtószóvivője elmondta, hogy 30 ezer ügyfelük közül évente átlagosan 3 százalék manipulál a gázórákkal. Ez évente 4 milliárdos veszteséget jelent a cégnek. Ismertette a leggyakoribb módszereket is: az egyik a mérőóra fogaskerekének megakasztása vagy mágnesezése, a másik, hogy kiiktatják a gázórát, például egy gumicsővel. A szóvivő szerint nem egy esetben a szabálytalan gázfelhasználás áll a gázrobbanások hátterében. Arra is kitért, hogy az ellenőrzéseket egy 100 tagú csoport végzi, s a szabálytalankodókat akár félmillió forintra is bírságolhatják. Megjegyezte, hogy a csalók közvetve a tisztességesen fizetőknek okoznak kárt, hiszen a veszteségek beépülnek a gáz fogyasztói árába.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




