|
Tavaszra palota lesz a Lloydból
[2010.01.15. 13:52]
Jelenleg „csomagolás” rejti a győri Lloyd épületét, de néhány hét múlva teljesen elkészülnek a felújítással. A tavaly májusban megkezdett munkálatokkal azonban tavaszra végeznek csak. Sajátos időutazással „visszaszerkesztették” az épületet úgy, hogy fénykorára, az 1845–1907 közötti állapotra emlékeztessen, de tükrözze a XXI. századi építészeti gondolkodást is – mondta a Kisalföldnek Rosta S. Csaba vezető építésztervező.
A bejárat újra a tér felőli oldalra került, visszaépítették a magas tetőt, és minden erejükkel arra törekedtek a kivitelezők, hogy az 1950-es években véglegesen elcsúfított ház újra harmóniába kerüljön a Széchenyi tér egészével. A Lloyd számos bővítésen esett át az elmúlt századokban, s a korabeli építők nem mindig voltak alaposak. Ezért az összes szerkezetet meg kellett erősíteni, esetenként vasbeton pótlással és óvatos bontással-építéssel, gyakori egyedi megoldásokkal.
Az utóbbi hetek a homlokzati javításokkal teltek, a következők részben a színezésről szólnak: amiatt csomagolták be az épületet, hogy a hidegben is folytathassák ezt a munkát. Az épület törtfehér és halvány kávébarna lesz, a már behelyezett nyílászárók sötétbarnák, az épület belesimul majd a szomszédos bank és a bencés gimnázium színezett homlokzatsorába. A kiválasztott színeket a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal többször egyeztették. ![]()
Így nézett ki a terven
Rosta S. Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly feltárták az épület pincéjét, s egy V. századi hun sírt, számos római kori leletet, valamint egy Mária Terézia korabeli kutat találtak. A csontváz kivételével mindet be is mutatják a közönségnek: az alagsorban lévő sörözőben körbeülhető lesz a míves kút, a rómaiak által készített úton lépkedhetnek a vendégek. A földszinten taposóüveget helyeznek el, hogy onnan is le lehessen látni. Az épület egyébként szép díszkivilágítást kapott LED- és halogénlámpákkal.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





