|
Soron kívül tárgyal a bíróság a sukorói telekcseréről
[2010.01.13. 10:16]
Soron kívül, február 19-én tárgyalja a Fejér Megyei Bíróság a sukorói ügyet – számolt be a Magyar Nemzet. A polgári pert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezte Joav Blum ellen. A vagyonkezelő azt kéri: a bíróság mondja ki a telekszerződés semmisségét, állapítsa meg a feltűnő értékkülönbséget vagy azt, hogy a szerződő felek tévedésben voltak.
Az ügyészség újabb szakértőt rendelt ki, miután az előző szakvélemény megállapította: hogy a Joav Blum által cserére felajánlott két Pest megyei gyümölcsös 600 millió forinttal kevesebbet ér annál az összegnél, amelyet a szerződésben rögzítettek.
Az ügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő 193,876 millió forintban állapította meg azon gyümölcsösök értékét, melyek a csereszerződésben 787,4 millió forintos értéken szerepelnek. A Joav Blum által felajánlott, Velencei-tó partján lévő sukorói földterület pedig a szakértő szerint 1,084 milliárd forintot ér. ![]()
Blum a bíróság előtt
Fotó: MTI
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





