|
Virágzik a hazai albérletpiac a válságban
[2010.01.08. 15:40]
A hitelhez jutás szigorú feltételeinek megjelenésével és a szocpol megszűnésével kevesebben vágnak bele lakásvásárlásba. November–decemberben ráadásul még a komolyan vásárolni szándékozó ügyfelek is kivártak, mivel akkor jelentették be, hogy csökken a lakásvásárlási illeték januártól – mondta el a sonline.hu-nak Sümegh Nándorné, az egyik kaposvári ingatlanközvetítő iroda vezetője.
Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a november, a december és a január mindig csendesebb, az érdeklődő ügyfelek azonban nagyobb arányban érkeznek komoly vásárlási szándékkal.
A 1,5-2 szobás, gázos, egyedi fűtéses lakásokra van leginkább kereslet – mondta az ingatlanközvetítő, aki szerint ezekhez 7-9,5 millió forint között lehet hozzájutni. Ilyen méretű panelre ennél olcsóbban is. Utóbbiak iránt azonban csak kevesen érdeklődnek, csak az egyedi hőmennyiségmérővel és műanyag ablakokkal felszereltek kelendőbbek. A tulajdonosok többsége az árak emelkedésére vár, ezért ha nem muszáj, nem adják el otthonaikat, viszont akiknek kell a pénz, azok kénytelenek komoly árengedményt adni. Az elmúlt években épített jó állapotú, háromszobás-nappalis családi házak szintén keresettek, körülbelül 25 millió forintig, míg azokat a nagy értékű, 20-30 milliós, felújításra szoruló családi házakat, melyeknek belső kialakítása a mai elvárásoknak nem felel meg, szinte lehetetlen eladni. A könnyűszerkezetes házakkal szemben is bizalmatlanok a vevők, mivel Magyarországon még nincs akkora hagyománya az ilyen fajta építményeknek, mint Németországban, Hollandiában vagy Amerikában. A bizalmatlanság oka, hogy akadnak olyan helyi vállalkozók, amelyek egyedi konstrukciót igen, ám garanciát nem vállalnak, és ez nagy kockázatot jelent akkor, ha nem pontos az illeszkedés, és néhány év múlva gond lesz a házzal. Eközben viszont virágzik az albérlet-közvetítés, és nem csak a diákok miatt. Sümegh Sándorné szavaiból kiderült, hogy naponta 4-5 ügyfél is megfordul az irodában albérletet keresve. Sok fiatal eladásra kényszerült az óriási hiteltörlesztés miatt, és nem tud új lakást venni. Általában a 1,5-2 szobás lakásokat keresik, havi 30-40 ezer forintos bérleti díjjal.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




