HUF hírek
Igazi szenzáció a forintpiacon
Görög hírek és az amerikai jegybank is segítette a forint erősödését, a svájci frank azonban másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben.
[2010.03.17. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Visszavágnak Veresnek az autópálya-ügy miatt

[2009.12.08. 12:18]

Folytatódik a sztrádaügy: hamarosan megtartják az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazását. Az egyik zárószavazás előtti módosító indítvány megsemmisítené Veres János tervét, visszaállítaná az eredeti állapotot, vagyis a Vaja és Vásárosnamény közötti M3-as mégiscsak 2 x 1 sávos autóútként épülne meg – hívta fel a figyelmet az Index.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az indítványt az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós nyújtotta be, aki korábban a Veres-féle autópálya-ügy miatt a lapnak úgy nyilatkozott, hogy Veresék indítványa – amelyet egyébként a 2010-es adócsomaghoz csatoltak – teljesen házszabályellenes, szavazni sem lehetett volna róla, és a törvényhozói munka semmibe vétele, a rájuk, képviselőkre vonatkozó szabályok felrúgása volt.

A mostani ellencsapás indoklásában utal is erre a tényezőre, de azt is jelzi, hogy az autóútként való megépítést az ország és a költségvetés teherviselő képessége is indokolja. Amennyiben az Országgyűlés képviselőinek többsége nem áll Hankó Faragó kezdeményezése mögé, akkor a liberális politikus ezt a javaslatot egy sor más törvényjavaslathoz is be fogja adni.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak