|
Egészséges állapotok a lakáspiacon? Nincs bérlakás
Itt a 11 évet felölelő lakásstatisztika
[2009.11.20. 15:36]
A hazai lakáspiac igazodott a rendszerváltás utáni követelményekhez, ezért a magyarországi lakásépítési struktúra ugyanolyan egészségesének mondható állapotokat tükröz, mint a környező országoké. A lakásárak a rendszerváltás óta emelkedtek az egekbe, illetve kizárólag azóta épülnek értékesítés céljából lakások. Bár az ezredforduló előtt ritkaság számba ment, ha valaki 100 ezer forint felett vált meg lakása egy négyzetméterétől, azért az is ritka volt, hogy nem volt hol laknia. A lakáspiaci változások legnagyobb hiányossága manapság az, hogy a piacról eltűntek a bérlakások.
Lakásárak utcánként A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) immáron tizedik alkalommal jelenteti meg az utcákra bontott lakásárakat. Az 1997-2008 időszakot felölelő adatbázisban bárki megtalálhatja, hogy mennyit ért a lakása tizenkét évvel ezelőtt, s mennyit ért tavaly. Farkas János a KSH Társadalmi szolgáltatások statisztikai főosztályának vezető helyettese a megállapított árakkal kapcsolatban elmondta, hogy az illetékhivatal adatai alapján számolták ki az átlagárat, de csak abban az utcában tudtak ilyet nyilvánosságra hozni, ahol legalább három lakást eladtak az emberek. Az elmúlt három év, az ezredforduló, és a KSH felmérés kezdetének évéből csemegézzünk:
Kattintson a táblázatra a teljes méretű megjelenítéshez!
Kattintson a táblázatra a teljes méretű megjelenítéshez! A táblázatokban található példákból összességében azt mondhatjuk el, hogy válság ide vagy oda, az árak emelkedtek. Mint ahogy az is megfigyelhető, hogy jelentős lakásárrobbanás az ezredfordulókor volt. Ekkor vált jövedelmezővé a lakásépítés, s ekkor következett be az árrobbanás is – mondta Farkas János, aki a magyarországi lakásáraira részletesen nem is tért ki, mondván a számok magukért beszélnek. Azt viszont kihangsúlyozta, hogy az általuk kimutatott arányszámokban késleltetve jelentkezik a válság hatása. Amit viszont tudunk az az, hogy kevesebb hitelt vesznek, vehetnek fel az emberek.
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek: |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||






