|
Sikerült eladni a taszári repteret
[2009.11.19. 13:25]
Érvényes és eredményes lett a taszári repülőtér hasznosítására meghirdetett pályázat – jelentették ma be Kaposváron a sonline.hu beszámolója szerint. Az 500 hektáros területet angolszász és közel-keleti beruházók konzorciuma által alapított Ugarde Kft. kapta meg 1 milliárd forintért. A beruházással Somogy megye történetének egyik legnagyobb gazdaságfejlesztési projektje indulhat meg.
Az Ugarde Kft. vállalta a 700 millió és 1,8 milliárd forint közé tehető környezeti károk felszámolását, emellett 2016-ig 23,3 milliárd, hosszabb távon 30 milliárd forintos fejlesztést valósít meg. A konzorcium tervei szerint interkontinentális polgári cargo repülőteret indít multinacionális szolgáltatók számára 2014-ben. 10 év alatt 31 milliárd forintot fektetnek be, az első 3 évben 160, a következő 3-ban további 800 munkahelyet hoznak létre. A fejlesztés a szerződéskötés és birtokbaadás lezárását követően 2010-ben indul a tervezési és engedélyezési eljárásokkal.
Az angolszász-közel-keleti konzorcium résztvevőinek komoly referenciái vannak a regionális repülőterek fejlesztésében. A befektetőket legkésőbb a szerződés várhatóan januári aláírásakor ismerheti meg a nagyközönség. A garanciális feltételek szigorúak: egyebek között évente 50 millió forint a kötbér.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






