|
Támadt a szén-monoxid az Alleeban: furcsa ellentmondások
[2009.11.17. 10:06]
Szén-monoxid mérgezés általában lakásokban, családi házakban fordul elő, ezért lehetett furcsa, hogy a nemrég megnyílt budai bevásárlóközpontban egymást követő két nap is rosszul lettek a levegőben lévő gáztól. Az ilyen épületeknél elvileg gondosabban járnak el a rendszer kialakításánál. A pláza szerint a szén-monoxid mennyisége 8-12 térfogatszázalék között volt, ez azonban még nem okozna rosszullétet – olvasható a hvg.hu cikkében.
A szén-monoxid a mennyezeten „jelenik meg”, s onnan terjed a padló felé, ellentétben a szén-dioxiddal, ami lentről felfelé terjed – magyarázta a lapnak Balogh József gázkészülék-szerelő mester. Színtelen, szagtalan, ezért csak mérőműszerrel lehet kimutatni. A családi házakban, lakásokban sokszor azért következik be mérgezés, mert sokan még mindig nyitott égésterű készülékeket használnak. 2 éve tilos ilyen készülékeket szerelni a lakásokba, ennek ellenére előfordul az ilyen. Gondot okozhatnak a lecserélt nyílászárók, ha nagyon jól szigetelnek és elzárják a levegőt. Egy régi, például 24 kilowattos készülék 2,5-3 köbméter gázt éget el óránként. 1 köbméter gáz elégetéséhez 10 köbméter levegő szükséges, vagyis 1 óra alatt 25-30 köbméter levegő kellene az égéshez.
Fotó: MTIEmiatt évente tisztíttatni kell a gázkészülékeket, valamint érdemes beszerezni egy szén-monoxidot érzékelő mérőműszert. Ennél figyelni kell arra, hogy a régebbi mérők csak akkor jeleznek, ha a szénmonoxid mértéke elérte a 100 ppm-et, azaz térfogatszázalékot. Az egészségügyi határérték azonban 35 ppm. Ez okoz 2-3 óra alatt enyhe fejfájást, szédülést, hányingert. Az újabb detektorok már 50 ppm-nél jeleznek. Az Alleeban ugyanakkor közleményük szerint csak 8-12 ppm-es mennyiséget mértek, ez tehát nem okozhatna rosszullétet. A cég azzal magyarázta a megjelenő szén-monoxidot, hogy az épület szellőzőrendszere a nagy forgalom miatt magas szén-monoxid-telítettséget jelzett, és emiatt az alagsori hipermarket tűzjelző berendezése leállította saját szellőzőrendszerét. A rendszer újraindításakor került a szokásosnál nagyobb mennyiségű kipufogógáz a levegőbe. A hétfői rosszullétekkel kapcsolatban viszont azt közölték, hogy a hatósági mérések nem mutattak ki a szén-monoxidot az épületben. A Spar nem hisz az Alleenak, ezért saját költségére szén-monoxid mérőket szerelt fel a kasszasoron, hogy veszély esetén ezek késedelem nélkül riasztást adjanak. Emellett erkölcsi és anyagi kártérítést is követel a bevásárlóközponttól.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





Fotó: MTI

