HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
2 milliárdból átalakítják Hódmezővásárhely belvárosát

[2009.11.09. 15:48]

Jó ütemben halad a vásárhelyi négycsillagos szálloda építése, amely egyik része a belváros 2 milliárd forintos átalakulásának.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A hódmezővásárhelyi Ginkgo-Sas hotelt az építtető SK Sas Projekt Kft. 1,3 milliárd forintból építi meg, amihez az unió 378 millió segített ki. A kivitelezők az első ütemben elkészült lépcsős formájú, lapos tetős épület belső vakolásán dolgoznak, és megkezdték a nyílászárók beszerelését is, azaz a munkálatokat a víz- és villanyszerelők, a burkolók és az épületgépészek folytatják. A Ginkgo-Sas Szálló mélygarázsában 53 autónak lesz helye. A hotel utcai szárnyát, amelyet ezután kezdenek majd csak építeni, mészkővel burkolják, így az jól illeszkedik majd a szomszédos Fekete Sas rendezvényház műemléki környezetéhez. A 90 szobásra tervezett, egyszerre 180 vendéget befogadó hotel a tervek szerint jövő augusztusban nyílik meg.

A hotel építése része a belváros két éven belül lezajló átalakításának, amely 2 milliárd forintot meghaladó uniós és közel 400 millió forintos önkormányzati forrásból valósul meg. A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs és az Agóra programnak köszönhetően szépül meg a városközpont, felújítják, kibővítik a Tornyai János Múzeumot, az Alföldi Galériát és a Petőfi Művelődési Központot. A Hódi Pál utcai foghíjtelken pedig új üzleti, szórakoztató és irodaközpont épül.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak