[2009.11.03. 19:23]

– Önök a VIII. kerület egyik lerobbant negyedében 15 év alatt megvalósították az Orczy Fórum Városközpontot. Idén elnyerték a legnagyobb nemzetközi ingatlanszakértői szövetség, a FIABCI építészeti díját, a Prix d'Excellence-t. Mégis mintha agyon lenne hallgatva. Arrafelé nem korzóznak a városvezetők sem. Mi ennek az oka?

– Olyan építész vagyok, aki a tervezéstől egészen a generálkivitelezésig irányítok egy projektet: tervek, banki finanszírozás, kivitelezés, és végül üzemeltetés. Ezért kilógok az építésztársadalomból. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, az általam is finanszírozott és az építészeket szolgálni hívatott Építész Kamara be is perelt, mert azt nyilatkoztam egy interjúban, hogy a magyar építőipar korrupt. Pedig ez nyilvánvaló ugye! Mikor 1959-ben diplomáztam a Műegyetemen, elhatároztam, hogy én a szó klasszikus értelmében leszek építész. Ez a fajta munkamódszer korábban a 19. században az első világháború végéig jellemző volt a magyar építészetre, hiszen a nagy egyéniségek, így Ybl, Hauszmann, Steindl és neves kortársaik az építkezéseket le is bonyolították. Aztán a 20. században nagy váltásra került sor, az építészek kiestek ebből a komplex szerepkörből, felnőtt egy gazdag építési vállalkozó réteg, akik elvitték az építkezések igazi hozamát. Köztük említhetjük id. Dávid Jánost vagy Zorg Antalt, aki Horthy kártyapartnere is volt. Így az igazi építész zsenik – mint Molnár Farkas, Rimanóczy Gyula, Nyíri-Lauber – már nem válhattak a kor meghatározó egyéniségeivé. Valójában az I. világháború utáni építés igazi hasznát az alkotásban másodrangú szerepet játszó kivitelezők szerezték meg.


– És ma mi a helyzet?

– Ez a folyamat sajnos a mai napig tart, mert a ma kiválóságai is másodhegedűsök az építészeti alkotás folyamatában. Ma egy projekt összköltségvetéséből az úgynevezett „beruházó” 10-15 %-ot kap, abból az építész tervező díja 1-2 %. Azt hiszem, ez a helyzet elfogadhatatlan. Én már a 60-as években elhatároztam, hogy a régi nagyok munkamódszerét követem. A Kádár-rendszerben magánmunkákat vállaltam, akkor maximum 32 lakásos társasházig lehetett privát építeni. Az Ybl-díjat is 1973-ban – abban az időben valójában egyedülállóan – magánépítész tevékenységemért kaptam.

– Ebből még nem következik az ön munkásságának elhallgatása.

– Irigyek az emberek. Én a műegyetemi oktatást is hibáztatom a mai állapotokért. Olyan képzést nyújt, hogy a ma végzős hallgatók nem tudnak megvalósítani egy komplex projektet. Dizájnereket nevelnek.

– A multik megjelenésével az építész még inkább egy fogaskerék lesz a rendszerben.

– Ezt csak úgy lehet kivédeni, hogy az építész maga kinéz egy üres telket, megtervezi a projektet, megépíti és értékesíti is. Ez minden további nélkül lehetséges, ha az építésznek megvan az a komplex tudása, amivel ezt végre is tudja hajtani, valamint ha hitelt tud felvenni és vissza is képes fizetni. A hitelfelvételre nemcsak az ún. „beruházó” képes. Mi sem a saját pénzünkből építkeztünk. Bár nekem egyetlen magyar bank sem adott hitelt az elmúlt 20 évben. Az Orczy projektet is osztrák bank finanszírozta. Az önkormányzat sem segített a projekt megvalósításában. Mondtam is a társaimnak: nyugodtan alakíthatnánk egy 8/A kerületet, felkérhetnék egy lakót, hogy vállalja el a polgármesterséget. Csécsei polgármester úr kétszer ha volt itt az eltelt 20 év alatt.

– Egy építészmérnöknek nem kötelessége, hogy menedzserré váljon.

– De akkor nem szabad panaszkodni. Az önkormányzatok eladják még a maradék telkeket is. A magyar építész nemsokára teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A VIII. kerületben például gyakorlatilag eladták az összes telket. Régen az „átkosban” bementem a tanácsba, átnéztem az üres telkek adatbázisát, és választottam egyet. Ma ilyen nincsen, mindent külföldi cégek vásároltak fel. Régebben még az indulásnál engem is hívtak a VIII. kerületi Corvin-Szigony projekthez, de én nem mentem, mert nem volt egészen tiszta ott valami az induláskor.

– Végül is mindegy, hogy külföldi vagy magyar a tulajdonos, ha minőségi építkezés folyik az adott telken.

– Végül is ez igaz, de gondoljunk arra, hogy zömében külföldi befektetőt a minőség – a magyar építészet jövője – nem érdekli, csak a pillanatnyi haszon. Ennek ellenére ők egymás után kapták a kedvezményeket, sokszor a hitelhez önrész sem kellett. Tudomásom van arról, hogy sokan nem is fizették vissza a kölcsönt, de ez a bankok baja. Nekünk mindig produkálni kellett a 25-30 % önrészt. A magyar kormányok az elmúlt 21 évben sohasem támogatták a magyar kisvállalkozókat. Ezek az ígéretek a mindenkori választások előtt, mint „mézesmadzag” hangzottak csak el.