HUF hírek
265 közelében az euró
Európai és a amerikai makroadatok egyaránt hatottak a devizapiacra, de a svájci frank nem mozdul a 182-es szintről.
[2010.03.12. 16:05]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
2010-re várják a válság végét, mivel fogalmuk sincs, mikor kerül rá sor

[2009.11.03. 13:33]

A magyar vállalatvezetők 41,6 százaléka nem reménykedik a közeli gazdasági fellendülésben, legkorábban csak 2010 második felében számít biztató jelekre – derült ki a Coface felmérésből. Ez az időpont azt is jelenti, hogy valójában felmérhetetlen számukra az, hogy mikor fordul jobbra a gazdasági helyzet – vélekedik Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A 2010 második felére vonatkozó becslést a média már jó ideje sugallja, tulajdonképpen a mindennapi hangulat része, így ha egy cégvezető ezt a dátumot jelöli meg, az azt jelenti, hogy igazából nem tudja, mire számítson. Mivel a piaci információk vagy megrendelések alapján nehezebb fél évnél előrébb látni, ez egyben azt is jelenti, hogy viszont abban az időszakban, amit átlát, nem vár változást – teszi hozzá Dercze. A megkérdezettek 39,9 százaléka eleve úgy nyilatkozott, hogy nem is tudná megmondani a várt fellendülés kezdetének időpontját.

Az országigazgató szerint a magyar vállalkozások jó irányban keresgéltek a túléléshez. A legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy új piacokat kerestek, ami az országigazgató szerint jó reakcióképességet mutat. Másfelől ez meglepő, mert az év elején olyan sebességgel estek vissza a megrendelések a bejáratott piacokon, hogy nehezen találhattak időt és alkalmat új piacok felépítésére. A második legnépszerűbb intézkedés a válság kezelésére az volt, hogy a vállalkozások áttekintették kintlévőségeiket.

Ugyanakkor a válság miatt a finanszírozási struktúra átalakítása lett a harmadik legnépszerűbb megoldás a cégek körében a válság kezelésére. Mivel az idei év első néhány hónapjában erőteljesen szűkültek a banki finanszírozási lehetőségek, így inkább a szállítókkal finanszíroztatnak a cégek, ami praktikusan úgy működik, hogy lassítanak a kifizetéseken. A lassított kifizetések, valamint a hatékonyabb követeléskezelés viszont azt eredményezte, hogy 2008 első kilenc hónapjához képest több mint 30 százalékkal nőtt 2009 első háromnegyed évében a felszámolási eljárások száma, pedig 2008 is rekordévnek számított a rendszerváltozás óta eltelt időszakban.

A Coface véleménye szerint a csődhullám hamarosan eléri tetőpontját, ami vélhetően 2009 vége, 2010 eleje táján következhet be. „Utána a magas bázis miatt kisebb lehet a növekedés üteme, de 2010 második félévében abszolút értékben is csökkennie kell” - jelzi Dercze.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak