HUF hírek
Igazi szenzáció a forintpiacon
Görög hírek és az amerikai jegybank is segítette a forint erősödését, a svájci frank azonban másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben.
[16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Botrányos színházfelújítás Székesfehérváron: 100 milliók után kutatnak

[2009.10.29. 11:09]

Csődbűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a székesfehérvári önkormányzat a Vörösmarty Színház 4 évvel ezelőtti felújítása miatt. A kivitelező cég, a Baucont Zrt. idén nyáron felszámolási eljárásba menekült. A jegyző szerint gyanús, hogy pont akkor, amikor kiderült, hogy a fehérvári önkormányzat több 100 millió forintos kárigénnyel kíván fellépni a társasággal szemben – olvasható a Népszabadság cikkében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
4,6 milliárd forintból újították fel 4 éve a Vörösmarty Színházat. Ehhez az állam 3,5 milliárd forintot adott. A kivitelezőnek 3,8 milliárd forintot fizettek, a fennmaradó összegből fedezték az egyéb költségeket. Az elmúlt 3 évben a legtöbben sikeres beruházásnak tekintették a színház-rekonstrukciót. Bóka Viktor jegyző azt követően rendelte meg a beruházás teljes átvilágítását, amikor értesültek a cég felszámolásáról.

A szakértő azt állapította meg, hogy szinte semmi sem úgy valósult meg a rekonstrukció során, ahogy az az eredeti tervekben szerepelt, és a város a kifizetett 4,6 milliárd forintnál jóval kevesebb értékű munkát kapott. A pontos összegről a jegyző decemberre ígért tájékoztatást.

A Vörösmarty Színház
A Vörösmarty Színház
Fotó: Réti Dóra

Több dolog egyáltalán nem került beépítésre, vagy az előírtnál gyengébb minőségű anyagot használtak fel. A nézőtérnek gyakorlatilag nincs szellőzése, már most javításra szorul a légkezelő rendszer, az irodaépületből hiányzik a klíma, pedig a beépített nyílászárókat a légkondicionáláshoz választották ki, rossz a szigetelés, amelynek következtében alulról ázik az épület, szétfagytak a márványlépcsők, repedezik és mállik a külső vakolat – mondta el a lapnak a jegyző.

A pénzt viszont nehezen hajtja majd be az önkormányzat, mivel Baucont Zrt. felszámolójától, a Hunyadi Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint a társaság vagyona erre nem ad fedezetet, ráadásul a felszámoló egyelőre nem ismeri el az önkormányzat követelését. Ezt csak független szakértői véleményre alapozott jogerős bírósági ítélet alapján tehetnék meg.

A legsürgősebb munkák elvégzésére most 18 millió forintra lenne szüksége a színháznak, a várostól azonban csak 5 millió forintot kaptak. A közgyűlés egy belső vizsgálatot is indított a botrány miatt, mivel annak idején az önkormányzat létrehozott egy, a beruházást figyelemmel kísérő munkacsoportot, amelyben valamennyi párt képviselői helyet kaptak. Kérdés tehát, hogy a testület tagjai miért nem figyeltek fel a problémákra időben.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak