HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Lakos is túlépítette a villáját?
Garázsmenet

[2009.11.03. 10:52]

Lakos Imre szabad demokrata képviselő nemrég felépült XI. kerületi villája csupán 15 százalékot foglalhatna el az ezer négyzetmétert meghaladó újbudai telkén, de a Magyar Nemzet úgy becsüli, hogy a pálmafával díszített udvar legalább 35-40 százalékán terül el az épület. Lakos azonban hangsúlyozza, hogy minden megfelel a jogszabályoknak.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A lap a XI. kerületi önkormányzat által működtetett, légi felvételeket tartalmazó portál, a http://terinfo.ujbuda.hu képeire hivatkozva írja mai cikkében, hogy a 15 százalékos korlátot meghatározó rendelet ellenére azt jóval meghaladó területen fekszik az ingatlan. Lakos a lapnak úgy nyilatkozott, hogy minden hatályos jogszabálynak és előírásnak megfelelően végezte az építkezést.

A lapnak ugyanakkor nem sikerült megtudnia a képviselőtől, hogy mely hivatal adta ki az építési és a használatba vételi engedélyt. Lakos elmondta, hogy nem is ő maga intézte az engedélyeztetést, pedig az 1021 négyzetméteres telek 2004 óta a tulajdonában van. Azt sem közölte, hogy ki intézkedett helyette, arra hivatkozva, hogy másról nem ad ki információt.

Fotó: Helyi Téma

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak