|
Áruház kis hibával: nincs járda
Homokfutók előnyben
[2009.10.14. 13:38]
Átadás előtt áll Szombathely új sportáruháza. A gond csak az, hogy míg a beruházó Horwat Investment Kft. egy éve vállalta, hogy megépíti a városszéli Decathlonhoz vezető kerékpárutat és a járdát, ezek azóta sem készültek el – hívta fel a figyelmet a Vas Népe.
A cég tavaly decemberben vállalta, hogy a közlekedési létesítmények (út, járda, kerékpárút, közvilágítás, kerékpáros- és gyalogjárda átvezetése) terveit elkészítteti, az engedélyeket beszerzi, majd meg is építi, és forgalomba helyezi a létesítményeket. Az önkormányzat ennek az infrastrukturális beruházásnak a megvalósítását kötötte ki egyik feltételként, amikor belterületbe vonta, vagyis üzletközpont építésére alkalmas övezetbe sorolta az ingatlant, s ezzel egyből megsokszorozta az értékét az egykori kárpótlási árveréseken vásárolt földeknek.
Az áruház már csaknem kész, heteken belül nyitnak, azonban járda és kerékpárút nem épült. Igaz, a cég azt indítványozta, hogy halasszák el a járda és a kerékpárút építését, amire a képviselők a legutóbbi közgyűlésen rá is bólintottak, így 2011. december 31-ig kell az összes közlekedési infrastruktúrának elkészülnie. Az indoklás szerint az építtető a beruházás és a jelen válságos gazdasági helyzet miatt komoly piaci és pénzügyi veszteséget, kiadásokat volt kénytelen elkönyvelni. A késlekedést egyébként azzal magyarázták, hogy a kerékpárút kialakítása egy meghatározó szakaszon olyan nyomvonalon történik, amely nem a tulajdonában lévő területeket érinti. A vételi szándék mielőbbi közlése érdekében az ingatlanok tulajdonosainak feltárása elkezdődött, de némelyiknek sok tulajdonosa van, nem egy közöttük külföldi lakos.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|






