|
Semmisek tekinthető a sukorói földcsere az ÁSZ szerint
[2009.08.26. 07:57]
Szinte minden ponton kritizálja az ÁSZ a sukorói földcsereügyletet a még nem véglegesített jelentéstervezetében – számolt be mai számában a Népszabadság. A számvevők megállapítják, hogy a csereingatlanok teljes területe tekintetében nem állt fenn a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvényben meghatározott közérdekű cél, s a csereszerződéssel nem jutottak maradéktalanul érvényre az NFA rendelkezései. Utóbbi miatt pedig a szerződés a Ptk. 200. paragrafusának második bekezdésében foglaltak miatt semmisnek tekinthető.
Az ÁSZ szerint azért nem teljesült maradéktalanul az NFA-törvény, mivel a Joav Blumtól megvásárolt 182,89 hektáros földterületből az autópályához mindössze 10,31 hektár szükséges. Ez pedig mindössze 40 millió forintba kerülne, míg az állam 787,4 milló forintot fizetett a teljes területért.
A lap szerint az állam gyakran meg szokta venni a teljes területet a tulajdonostól, mivel a telkeket csak akkor lehet szétválasztani, ha ehhez a tulajdonos is hozzájárul. A maradék területeket, melyen az út nem halad át, később el lehet adni, állítólag korábbi értékük 3-4 szereséért. Bár azt a lap is megjegyzi, hogy erre nincs garancia. Az ÁSZ jelentése emellett kétségbe vonja az elkészült értékbecslés megállapítását, s felhívja a figyelmet arra, hogy az MNV illetékes területi irodája egy feljegyzésben jóval alacsonyabb összeget említ a területen a termőföldek átlagáráról, amely 45-65 forint négyzetméterenként. Ugyanakkor a szabályok szerint a területi iroda nem is jogosult az árat meghatározni. A jelentés egyébként a cserét sem tartja célszerűnek és szabályosnak. Termőföldcsere esetén ugyanis a cserepartnerek egyikének helyi lakosnak kell lennie azon a településen, ahová a megszerzett föld közigazgatásilag tartozik, vagy ott már földdel kell rendelkeznie. Akkor ez nem volt igaz, bár a magyar állam „helyi lakosnak” tekinthető Sukorón, miként erre az MNV korábban is hivatkozott.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




