|
Befejeződött a tavaly beomlott alagút építése
[2009.08.19. 09:46]
A nyugati járat ünnepélyes áttörésével befejeződött a Bátaszék határában lévő, 1331 méteres "A" jelű alagút építése az M6-os - M60-as autópályán. Ez az alagút omlott be tavaly. Az esetet Ulrich Vogel, az autópálya alagútjait építő Strabag vállalatvezetője az ünnepségen egyedülállónak nevezte.
Az alagút még tavaly július 24-én mintegy 100 méter hosszan omlott be, miután szerkezete már korábban több helyen megrepedt. Ezután a kivitelezők a Nemzeti Közlekedési Hatóság által jóváhagyott technológia szerint folytatták a munkálatokat. Korábban sokan bírálták a beruházást, mondván a dombos, löszös terepen fúrják az alagutakat. Az MR1-Kossuth Rádió beszámolójában emlékeztetett, hogy a bátaszéki nemcsak a Budapest-Pécs közötti autópálya, hanem egyben az ország leghosszabb közlekedési alagútja.
Habár az alagút már elkészült, az autópálya építésének befejezésére még 2010. március 31-ig várni kel. A kivitelező közölte, hogy eddig az aszfalt alapréteg 84 százaléka, a kötőréteg 69, és a kopóréteg 20 százaléka készült el. Jelezték azt is, hogy felépült az ország második leghosszabb völgyhídja Szebénynél, és hamarosan átadják a Sión átívelő hidat. ![]()
Az alagút áttörése
Fotó: Mudra László (MTI)
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|





