Egy fiatal építészcsapat, az S73 Kft. nyerte a Kossuth tér rendezésére kiírt tervpályázat 4,5 millió forintos fődíját. A fődíjas terv alapján jövő év végére készülhet el az ország közparkja.
Jövőre megkezdődhet a fenékpusztai Festetics-major nagyszabású rekonstrukciója. A tervek szerint 2010-re a Balaton egyik legnépszerűbb, évi félmillió látogatót fogadó látványossága lehet a jelenleg lepusztult épületből.
Már javában uralják a munkagépek a budai várban épülő mélygarázs helyszínét, a Csikós udvart. A 2008 végére elkészülő létesítmény azonban a várban parkolók igényeit csak részben csillapítja.
Tudományos ipari parknak kijelölt területek, folytatódó kereskedelmi beruházások, bővülő logisztikai park – ezek jellemzik ma Szegedet. Már készülnek a részletes szabályozási tervek is az új városfejlesztési koncepció szerint. Mindez két-három év alatt megduplázhatja az ipari, kereskedelmi területek árait. De hogy hol és mibe érdemes fektetni, az a részletekből derül ki.
2007. tavaszától a Fővám téri és a Kálvin téri állomások építésével a pesti oldalon folytatódik a metróépítés. Mindkét állomás építése jelentős forgalomváltozásokkal jár majd az erre közlekedők számára. Először a Kálvin téren indul meg a munka.