HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Sokba fog kerülni a megújuló pécsi közterek fenntartása

[2009.07.10. 13:35]

150 millió forintos plusz kiadást jelenthet évente Pécs városának az idén megújuló tucatnyi köztér fenntartása. A jelenleginél ugyanis több világítótest, számos szökőkút, wifi-hálózat, térfigyelő kamerarendszer emeli a költségeket – derült ki a kulcsprojekttel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányból.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Papp Judit címzetes főjegyző a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, hogy a többi városi közterülettel együtt működtetik majd az újakat, s a Pécsi Holding Zrt. lesz ezek kezelője is. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy a már jövőre jelentkező, vaskos plusz kiadásokat önkormányzati pénzátadással oldja-e meg a városvezetés, vagy a holdingnak magának kell kigazdálkodnia.

Nagy Csaba alpolgármester szerint viszont a holdingnak kell gondoznia és működtetnie a közterületeket, s saját bevételeiből kell előteremtenie az ehhez szükséges pénzt. A lap szerint viszont emiatt fizetésképtelenné is válhat a gazdasági mutatóit tekintve jó ideje borotvaélen táncoló társaság.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a beruházások miatt kapósabbak lesznek az ingatlanok is a fejlesztések szomszédságában, ami feljebb viszi az ingatlanárakat és az üzletek bérleti díjait. Emellett egy-egy megújult köztér népszerű lesz a szabadtéri programok szervezői számára, így jelentős plusz bevétel kerülhet a holdinghoz köztérhasználati díjak címén.

A megvalósíthatósági tanulmány viszont úgy fogalmaz, hogy "az új közterületeken jelentkezhet pénzügyi bevétel, annak mértéke a projekt nélküli állapothoz képest valószínűleg nem több, sőt a parkolási bevételek miatti kiesés miatt kevesebb is lehet."

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak