HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ma délelőtt nyílik az Uszálystrand

[2009.07.10. 09:04]

Péntek délelőtt nyit a nagyközönség előtt az Erzsébet híd és a Lánchíd között a budapesti uszálystrand, amelyet a pesti alsó rakpart felől lehet megközelíteni – számolt be a Népszabadság.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A júliusban ingyen látogatható alkalmi fürdőhely két uszályból és a hozzájuk csatolt két bárkából áll. Az egyik uszály rakterében úszó- és gyerekmedencét alakítottak ki. A strandon egyszerre 400-an tartózkodhatnak. A medencék mellett bár és zuhanyzók kapnak helyet, valamint napozóágyakat helyeznek ki.


A strand ötlete már Budapest európai kulturális főváros pályázatában szerepelt. A Városi Tájkép Csoport tervezte, amelynek nevéhez fűződik a Móricz Zsigmond körtéri melegedőkövek megvalósítása is. Az úszó strand kialakítása 260 millió forintba került.

A lap emlékeztet arra, hogy már a második világháború idején is használtak egy uszodát - a Parlament előttit - a Dunán, a kilencből, amely a húszas években működött a budai és pesti oldalon. A legelsőt 1789 júliusában nyitották meg a mai Petőfi térnél. A különbség a régiek és maiak között csak annyi, hogy akkor a folyó vizébe ereszkedtek be a fürdőzők, ma viszont az uszályon kialakított medencébe nem a Duna fürdőzésre alkalmatlan vizét engedik be.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak