|
Kormányzati negyed: a holdudvar hatalmas biznisze
[2009.07.09. 11:58]
A kormányzati negyed ügyének kivizsgálását a Központi Nyomozó Főügyészség vegye át – javasolja a Fidesz arra hivatkozva, hogy az ügyben felmerülhet a korábbi miniszterelnök és miniszterek felelősségének kérdése is. Balsai István és Cser-Palkovics András szakmailag megalapozott, illetve pártatlan vizsgálatot vár. A Híradó tegnap arról számolt be, hogy Hűtlen kezelés miatt nyomoz a kormányzati negyed ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Arcátlanság és az emberek semmibe vétele volt már maga az a tény is, hogy miközben a megszorító csomagok miatt az emberek élete egyre nehezebb lett, közben 142 milliárd forintot kívánt elkölteni a kormány saját kényelmére, és több mint 10 milliárd forintot aztán el is költött egy meg nem valósuló beruházásra – fogalmazott a két képviselő.
Szerintük Gyurcsány Ferenc és a körülötte álló üzleti kör, az MSZP és az SZDSZ holdudvara egy hatalmas ingatlanbizniszt látott a kormányzati negyedben. Erre utal a Fidesz által korábban kezdeményezett számvevőszéki vizsgálat többszöri elutasítása, a vizsgálóbizottságok felállításának sorozatos megakadályozása, a beruházással kapcsolatos adatok eltitkolása, a beruházásra fordított több mint 10 milliárd forinttal történő elszámolás halogatása, a tervekkel kapcsolatos számos anomália. Ezek után nem tartják meglepőnek, hogy hűtlen kezelés miatt nyomozás indult az ügyben az előkészítésre és lebonyolításra létrehozott projektiroda ellen. Azt viszont annál inkább meglepőnek tartják, hogy sem az Állami Számvevőszék, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztassa a közvéleményt a vizsgálat tényéről, valamint annak állásáról. A Híradó tegnap arról számolt be, hogy hűtlen kezelés miatt nyomoz a kormányzati negyed ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az ügyben az Állami Számvevőszék feljelentése nyomán indult vizsgálat. Az egyik indokolatlan kifizetésre akkor kerül sor, amikor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság csaknem 3 milliárd forintot fizetett ki az irodának a tervdokumentáció elkészítésére, amit a szakemberek később használhatatlannak ítéltek. Egy másik esetben a felkért iroda 10 millió forintot költött a kormányzati negyed létszámigényének felmérésére, majd amikor ezt nem találta elég jónak, akkor megint ugyanennyit, ugyanerre a célra. Bartha László, a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője elmondta, hogy egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek. Azt is vizsgálják, hogy jogszerű volt-e az iroda részéről 100 millió forint értékben munkabéreket, végkielégítést, jutalmat és szociális segélyt kifizetni. Az állami légvárépítés 9,152 milliárd forintba került.
Kapcsolódó cikkek:
Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




