HUF hírek
265 közelében az euró
Európai és a amerikai makroadatok egyaránt hatottak a devizapiacra, de a svájci frank nem mozdul a 182-es szintről.
[2010.03.12. 16:05]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Kormányzati negyed: hűtlen kezelés miatt nyomoz az ügyészség

[2009.07.09. 09:48]

Már hónapok óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a kormányzati negyed elszámolása ügyében, ugyanis hűtlen kezelést gyanítanak. Az állami légvárépítés 9,152 milliárd forintba került – derült ki a Népszabadság mai cikkéből.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az elszámolás szerint a Nyugati pályaudvar mögötti MÁV-területet 8,52 milliárd forintért vették meg. 533 millió forintot pályázatok lebonyolítására, a szakértői és ügyvédi díjakra, valamint a dologi kiadásokra költöttek, míg személyi költségekre, munkabérre 100 millió forintot fizettek ki. A projekt lezárása pedig 301 millió forintba került.

Ugyanakkor az elszámolást végző Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. már a beszámoló tervezetében jelezte, hogy több szerződés összegét, illetve a teljesítés mértékét is vitathatónak találja, pedig korábban a Pénzügyminisztérium semmi kivetnivalót nem talált, sőt jó befektetésnek ítélte a projektet. Néhány hónap múlva az Állami Számvevőszék az előző évi (2007-es) költségvetés teljesüléséről szóló jelentésében már 63,8 millió forint eltérést talált a PM és az ÁSZ adatsorai között.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak