|
„Bajnai csele”: májusban mindenképpen fizetni kell ingatlanadót
Országgyűlési választástól függetlenül
[2009.07.02. 09:40]
Hiába akarja a Fidesz hatalomra kerülése után eltörölni az ingatlanadót, májusban mindenképpen ki kell fizetni, legalábbis ha nem lesznek előre hozott választások – olvasható a Heti Válasz Online cikkében. Az adót nem a következő, hanem a tárgyévben már be kell fizetni, tehát május 20-ig utalni kell.
Alapos tévedésben vannak azok, akik úgy vélték, a személyi jövedelemadóhoz hasonlóan a 2010-es évre vonatkozó ingatlanadót is csak 2011-ben kell bevallani. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az ingatlanadót a tárgy évben, vagyis először 2010. május 20-ig kell befizetni. Eddig viszont nem fog felállni az új Országgyűlés.
2010. áprilisban vagy májusban kell kiírni a választásokat, legkorábban április 4-én vasárnap járulhatunk az urnák elé. A rendszerváltás óta még egyszer sem sikerült áprilisban megalakítani a parlamentet, hiszen a választások kétfordulósak, és a jogorvoslatokra is időt kell hagyni. Legkorábban 1990-ben állt fel az új ház, akkor május 2-án. Ha ez sikerül is jövőre, akkor sem lehet 18 nap alatt végigerőltetni a törvény módosítását, és még ki is hirdetni az új jogszabályt. Lényegében a fővárosban és a megyei jogú városokban átlagos méretű saját házzal rendelkezők zömének fizetnie kell majd. Budapesten emellett a kerületek mindegy felében-harmadában már a 100 négyzetméter alatti új építésű társasházi lakások tulajdonosainak is adózniuk kell. Az egyetlen menedéket az jelenti, hogy bevallásunkban a tényleges értéket is feltüntethetjük, abban bízva, hogy rövidesen úgy is eltörlik az ingatlanadót, így az APEH nem fog vele foglalkozni.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|




