|
Lesz pláza Siófokon, vagy marad a gödör?
[2009.07.01. 15:24]
Siófokon továbbra is csak találgatják, hogy felépül-e a tervezett bevásárló központ. Kedden már lebontották azt a darut, ami tavaly november óta állt a plázagödör területén munka nélkül. Ezt a lépést egyesek jelzésértékűnek nevezték – olvasható a sonline.hu cikkében.
A lap úgy tudja, hogy a darut azért bontották le, mert a szerkezet tulajdonosa 7 hónapja nem kapta meg a bérleti díjat. A lap szerint az alvállalkozók egy része sem kapott még pénzt, ezért vonultak le az építési területről. Akik még dolgoznak, azért teszik, mert attól tartanak, ha feladják az eddigi munkát, soha nem jutnak hozzá a pénzükhöz. Mindenki bízik azonban abban, hogy folytatódik az építkezés.
A beruházó Sió Ingatlan Invest Kft. ügyvezetője, Kiss Balázs is ezt ígéri. A tervek szerint júliusban újra dolgoznak majd a területen. Cáfolta ugyanakkor a fizetési problémákat, s közölte, hogy a kivitelező fizetett az alvállalkozóknak. Az ügyvezető inkább azt érzi, hogy a negatív híresztelésekkel sokan próbálják fúrni a projektet. Azt is megjegyezte azonban, hogy a plázaépítés jövője továbbra is a tőkehelyzeten, a bankokon múlik. A városközpont jelenlegi állapota az üzleti lehetőségeket is tönkreteszi az érintettek szerint. A környező üzletek tulajdonosainak nem tetszik, hogy az önkormányzat nem foglalt állást a centrumban zajló építkezés kapcsán, mondván: magánterületen magánberuházás zajlik, amihez a városnak nincs köze. Az önkormányzat válaszlevelében csak annyit közölt, hogy továbbították a levelet a Sió Invest Kft.-nek – mondta el a lapnak Szász István ügyvéd, aki irodája miatt érintett, hiszen közvetlen szomszédként figyeli közel egy éve a történéseket.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




