|
Júliustól ismét drágul a víz: felezze meg vízfogyasztását
Éljen víztakarékos háztartásban
[2009.06.25. 21:10]
Pénzügyi válság, recesszió, infláció, leépítés, bérbefagyasztás, ezek a fogalmak napjainkban a háztartások jelentős részének megnehezítették az életét. Manapság minden fillér, vagyis forintkiadás is számít. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy a vízen hol tudunk spórolni. Főleg, hogy az áfakulcs-emelkedés miatt júliustól drágul a víz.
Júliustól drágul a víz
Júliustól az áfakulcs emelkedése miatt a víz ára is drágul. Míg Budapest közigazgatási területén belül 2009 júniusáig köbméterenként bruttó 216,60 forintot (180,50 Ft/m3 + 20% áfa) kellett fizetni a vízért, addig július elsejétől az áfa emelkedése miatt már bruttó 225,60 (180,50 Ft/m3 + 25% áfa) forintba kerül majd egy köbméter víz. Ez „csak” plusz kilenc forint, de számos háztartásnak a sok kicsi bizony sokra megy majd. A sokk elkerülése végett érdemes odafigyelni, mikor, mire, mennyit használunk a vízből.
Kattintson a táblázatra a teljes méretű megjelenítéshez! Zuhanyzással: 75 ezret spórolunk Pár perces zuhanyozás jóval kevesebb vizet igényel, mintha kádban fürödnénk. A fürdőkádak nagysága változó, de ha egy 300 literes káddal számoltunk, akkor egy négy főből álló család napi fürdőzése 270,72 forintba kerül. Ez évente 98 812 forinttal rövidíti meg a család büdzséjét. Ha zuhanyzásra váltanak, akkor alkalmanként körülbelül 70 litert használnak el: ez naponta 63, évente pedig „csak” 22 995 forintba kerül. Ezzel a váltással tehát évente 75 817 forintot tudnak spórolni. Locsolás esővízzel: 11-13 ezret spórolunk A szakemberek még megbecsülni sem tudják, hogy az öntözéshez mekkora mennyiségű vizet használunk fel. Pedig az esővízzel való locsoláshoz nincs szükség komoly felszerelésre, már akkor is pénzt takarítunk meg, ha az eresz alá néhány hordót kihelyezünk és kannából locsoljuk a balkonnövékenyeket, vagy éppen a paprikát. Egy 100 négyzetméteres tetőről ugyanis évente 50-60 köbméter esővíz is gyűjthető, amit ha átforintosítunk, akkor éves szinten 11 200–13 536 forinttal kurtítja meg a vízszámlát. (Ezek mellett ne feledkezzünk meg róla, hogy az esővíz használatával nemcsak a vízdíjon, de a csatornadíjon is spórolunk. Sok helyen a csatornadíjat az ivóvízfogyasztás alapján számítják ki. Így, ha esővizet használ, akkor azzal sok pénzt takaríthat meg.) Taktikus WC-öblítéssel: 3-4 ezer forint évente A háztartásokban elfogyasztott vízmennyiség mintegy 25-30 százaléka - éves szinten személyenként körülbelül 12-15 ezer liter - a WC öblítésénél távozik. Négy fős családnak évente 10 800–13 500 forintjába kerül. A tartályokba viszont vízelzáró szelep építhető be, amelynek a segítségével annyi víz folyik ki a tartályból, amennyire éppen szükség van. A vízfogyasztás így mintegy 30 százalékkal csökkenthető. A család ezzel a szerkezettel tehát évente 3240–4050 forint közötti összeget tud megtakarítani. ![]()
Mekkora a bar?
Réti DóraÁllóvizes mosogatással: 5700 forintot spórolunk A szakemberek a többaknás, esetleg több vízvételezési helyű vizesblokk kialakítását javasolják. Nemcsak a nagyobb, hanem az egy-két személyes háztartásokban is érdemes kétaknás konyhai mosogatót állítani. Célszerű a mosogatásra váró edényt előáztatni álló vízben, de mindig alakítsuk ki a kétfázisú mosogatás (mosogatás és öblítés) feltételeit. Folyó vízzel való mosogatás alkalmanként akár 40 liter vizet igényel, ami 9 forintjába kerül a családnak. Ha egy család naponta kétszer mosogat folyóvíz mellett, akkor évente 6570 forintot kell fizetniük a vízért. Ha viszont naponta kétszer mossák el az edényeket 5 liternyi álló vízben, akkor évente ezért csak 821 forintot kell fizetniük. A családi kasszában tehát 5749 forint marad. További tippek a spóroláshoz 1. A vízszámlán sokat segít az is, ha nemcsak „szappanozás közben” zárjuk el a vizet, hanem fogmosás és mosogatás közben is. 2. Egy átlagos háztartás a felhasznált energiájának körülbelül 10-15 százalékát fordítja melegvíz-előállításra. A bojlernél érdemes odafigyelni, hogy a hőveszteség csökkentése érdekében a tárolótartály és a csővezeték megfelelően legyen szigetelve. A hőtárolós bojler termosztátját 40 Celsius-fokra érdemes beállítani, de ha a melegebb vizet szeretjük, akkor sem érdemes a hőfokot 60 foknál feljebb tekerni. Magasabb hőmérsékleten ugyanis a hőveszteség is nagyobb, a vízkőképződés pedig gyorsabb. Egy milliméter vastag vízkő akár 10 százalékkal növelheti az energiafelhasználást. 3. A vízcsapok csöpögését, a WC-tartályok szivárgását minél előbb szüntessük meg - legtöbbször elég egy tömítőgyűrűt kicserélni. A folyamatos csöpögés havonta akár egy kádnyi vizet is elpazarol. 4. Egy mosásnál 45-50 liter vizet is elhasználhatunk. A normál szennyezettségű ruhákat elegendő 30 fokon mosni, sőt bizonyos mosóporok használatával az erősen bepiszkolódott ruhákat is érdemes alacsony hőfokon tisztítani. Ha magas hőfok helyett 30 fokon történik a mosás, akkor egy mosás alkalmával egy háztartás annyi energiát tud megspórolni, amennyi 60 szelet pirítós vagy 40 csésze kávé elkészítéséhez is elegendő. Tévhit, hogy a félprogrammal sokat spórol: ha a mosógépnél kétszer használja a félprogramot, több vizet és áramot fogyaszt, mintha a normál programmal, egy alkalommal tisztította volna a szennyest. Ezért mindig csak akkor mosson, ha már összegyűlt a megfelelő mennyiségű szennyes. Szalay Rita
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
|
||||||||||||||||||||||||||





