|
Üvegfelhő lesz az egykori NDK Országháza helyén
Berlin fölött az ég
[2009.05.26. 14:29]
A volt kelet-berlini Palast der Republik helyén az egykori Hohenzollern Palota mintájára építenék fel az új Berliner Stadtschlosst és a Humboldt Forumot. Az építési munkálatok 2010-ben kezdődnek. A Stella-féle terv mellett azonban most a Graft Arhitects építészstúdió is saját elképzeléssel állt elő a tér beépítésére vonatkozóan.
A berlini Múzeumsziget majd 40 ezer négyzetméteres Palotaterén (Schlossplatz) 1950-ig a Hohenzollern-dinasztia központi királyi épületegyüttese állt. Bár a Városi Palotát (Berliner Stadtschloss) az 1945. február első hetében ért több bombatámadás után még helyre lehetett volna állítani, Walter Ulbricht - az NDK államtanácsának elnöke - az épület porosz militáns szellemisége miatt inkább leromboltatta, a teret pedig inkább átkereszteltette a kelet-német állam szellemiségéhez sokkal közelebb álló Marx-Engels térre.
A szocialista kormányzat a területre a Köztársasági Palotát (Palast der Republik) álmodta meg, amely az NDK Országgyűlésen kívül, otthont adott több művészeti galériának, színháznak és egy étteremnek is. A németek csak Hivalkodó Palotának (Palazzo Prozzo) csúfolták a Heinz Graffunder és Wolf-Rüdiger Eisentraut tervei alapján épített bronzosan csillogó, tükörablakos homlokzatú szocialista szimbólumot. A Köztársasági Palota 14 éven át, a berlini fal 1989-es leomlásáig az NDK modernitását jelképező reprezentatív politikai, kulturális és szabadidős központja volt. Az épületet 2005-ben a mérgező azbesztre hivatkozva lerombolták. A palotából kinyert acélanyagot egyrészt a Burj Dubai felhőkarcoló építkezésénél hasznosították, másrészt pedig Volkswagen motorblokkokat gyártottak belőle.
Egy tavaly napvilágot látott terv szerint a Palast der Republik helyén az egykori Hohenzollern Palota mintájára építenék fel az új Berliner Stadtschlosst és a Humboldt Forumot, Francesco Stella tervei alapján. Az építész tervpályázaton nyerte el a megbízatást, az építési munkálatok a menetrend szerint 2010-ben kezdődnek. Az 550 millió eurós projektnek azonban jócskán akadnak ellenzői: túl azon, hogy a város vezetésében sincs egyetértés a tervet illetően, a lakosság és a berlini építész szakma is támadja az elképzelést – ez utóbbi kör szerint Stella terve egészségtelen eklektikát plántálna a városszövetbe. A jelenleg is terítéken és érvényben lévő Stella-féle terv mellett azonban most a Graft Arhitects építészstúdió is saját elképzeléssel állt elő a tér beépítésére vonatkozóan. Az Art Cloud egy kortárs képzőművészei központot vizionált a felhő formájú épületben. A komplexum központi részét egy ezer négyzetméteres kiállítótér képezné, külsejét pedig látványos felhőformájú műcsarnokszerű burokkal vennék körül, ami a berlini fiatalokat és pezsgő nemzetközi művészeti életet szolgálná ki. A Graft terve azonban egyelőre csak elképzelés, ha úgy tetszik egy jó alternatíva a beépítést illetően. Berlin számára nem volt könnyű a konszenzus elérése. A Schlossplatz sorsa több építész számára is érzékeny kérdés. Sokak szerint ez egy olyan hely, ami még mindig a kettészakadt Németországra emlékeztet és megosztja a német közgondolkodást. Egy hely, ahol az ideológiák megmerevednek és a köztársaság szelleme áthatolhatatlan. Ez az érzelemmel töltött hely a jelenben létezik ugyan, de a múlt karakterét viseli magán. A graft architects építészcsoport elnevezése az angol „graft” szóból származik, mely számos jelentése mellett kemény munkát is jelent. Az építészetben is összetett jelentéssel bír a szó, melynek hátterében korunk, a neo-nomádok korának növekvő igénye fogalmazódik meg a flexibilitásra az összezsúfolt tér–idő-média kapcsolatnak köszönhetően. Az egyén identitása megkérdőjeleződik, mivel eredeti fizikai környezetéből kiszakad és új gyökerek keresésére kényszerül egy megváltozott média környezetben, amely újabb és újabb definíciókkal gazdagodik. A relativizált identitás gondolata jelenik meg a graft architects terveiben, amelyben az eredeti palota három homlokzatát újjáépítik, míg a belső teret felújítják. HCS
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
|





