|
Hogyan tehetjük még olcsóbbá a lakásbiztosítást?
[2009.05.26. 10:24]
Amennyiben a biztosított nem tart igényt a kis értékű károk megtérítésére, és azokat önrészként vállalja, akkor 15-20 százalékkal is olcsóbb lehet a lakásbiztosítása – jelezte az Aegon Direkt Biztosító. A társaságnál a kárkifizetések 23,4 százaléka nem éri el a 20 ezer forintot.
A társaság most olyan lakásbiztosítást kínál, amelyben a kis összegű károkat - önrészként - magukra vállalják az ügyfelek. Az önrész mindig fix összeg - például 20 ezer forint - viszont emiatt a biztosítási díj 15-20 százalékkal csökken. Ennek révén akár felébe is kerülhet egy lakásbiztosítás, ha hozzávesszük, hogy a biztosítók 15 százalék körüli kármentességi kedvezményt is adnak, és aki interneten - direkt eszközzel - köt biztosítást, annak ezért is jár kedvezmény.
Az önrész egyébként azért érheti meg a biztosítóknak, mivel kockázatcsökkentő tényezőnek tartják. Vagyis ha az ügyfelet anyagilag is érinti a kár, akkor többet tesz annak elkerülésére, mintha a teljes kárt a biztosító fizeti. Az idei első negyedévben egyébként tűz- és elemi kárra, valamint egyéb vagyoni kockázatokra kötött biztosításokból 44,6 milliárd forint díjbevételük származott a biztosítóknak, míg a kárkifizetésük 10,5 milliárd forintot tett ki – derült ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adataiból.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|




