HUF hírek
Olcsóbb a svájci frank
A görög helyzet rendeződni látszik, jelentősebb makroadatot sem hoztak ma nyilvánosságra: a forint árfolyamát a zloty mozgatja.
[16:03]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
85 milliárd forintot bukunk az M0-s keleti szektorán?

[2009.03.13. 11:23]

Megvonhatják a M0-s keleti szektorának uniós támogatását arra hivatkozva, hogy a magyar állam gyakorlatilag egy engedély nélkül épült útszakaszra vett fel támogatást – jelezte a Magyar Rádiónak Kiss Csaba a civilek jogi képviselője. A zöldszervezetek megtámadták az útvonal engedélyezését, mivel a tervezett 4 csomópont helyett 3-mal épült meg. Ehhez viszont a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. nem készíttetett környezetvédelmi hatástanulmányt.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A 4 kijáratra tervezett forgalmat most 3 kijárat viszi el, az egy csomópontra eső terhelés tehát arányosan több, de hogy mennyivel, nem tudni, mert ez a vizsgálat hiányzik – magyarázta Kiss Csaba. A hivatalos magyarázat szerint a XVI. kerületi lakosok tiltakozása miatt nem vezették rá a Timur utcára az M0-sról lejövő forgalmat.


Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. vezetője elmondta, hogy az az abszurd helyzet nem fordulhat elő, hogy az utat esetleg lezárják, de az megtörténhet, hogy Brüsszel valóban visszakéri a támogatást, ami átszámolva körülbelül 85 milliárd forint lehet. Reményik szerint a környezetvédők még a kákán is csomót keresnek, s leginkább arról van szó, hogy az érintett egyesületek egyszerűen nem akarják az M0 keleti szektort, csak a gödöllői átkötést.

A környezetvédők szerint viszont a beruházónak lett volna elég ideje megszerezni az engedélyeket: a bíróság 3 éve egyértelműen kimondta, hogy ezeket a vizsgálatokat újra meg kell ejteni.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Hirdetett már ingatlant az interneten?
igen, ingyenesen
igen, fizettem is érte
nem én hirdettem, közvetítőre bíztam
nem, a hagyományos print apróhirdetésben és az utcán kiragasztott tépegetős hirdetésekben bízom
nem hirdettem még ingatlant