HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
24 000 négyzetméter járdát újítanak fel Békéscsabán

[2009.02.18. 17:12]

Tavaly szeptemberben kezdődtek meg annak a hatéves békéscsabai járda-felújítási programnak a konkrét munkálatai, amelyre a megyeszékhely évente 200 milliót különít el – tudósított a beol.hu.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Vantara Gyula polgármester a lapnak elmondta: nyílt közbeszerzési eljárást követően négy céget bíztak meg a kivitelezéssel. Tavaly összesen 64 darab, közel 22 300 négyzetméternyi járdát építettek át a városban. 80 százalékban aszfaltozott szakaszok épültek 1-1,2 méter szélességben, a fennmaradó 20 százalékon felújítás jellegű munkálatokat végeztek el a szakemberek.

Az idei járdaprogram jelenleg az előkészítés és tervezés fázisában van, az összeállított lista alapján 61 darab, összesen 24 ezer négyzetméternyi szakaszt újítanak fel. A munkálatok várhatóan szeptemberben kezdődnek.

A lap egyik olvasója hozzáfűzte azonban, hogy bár nagyon jó ez a járdafelújítás, de vannak még járda nélküli utcarészek is, és arra kíváncsi, hogy vajon új járda mikor épül.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak