HUF hírek
Igazi szenzáció a forintpiacon
Görög hírek és az amerikai jegybank is segítette a forint erősödését, a svájci frank azonban másfél éves csúcsra erősödött az euróval szemben.
[2010.03.17. 16:08]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Válság és takarékosság? Újabb 3 budapesti híd kap díszkivilágítást

[2009.02.04. 15:35]

Gazdasági válság ide vagy oda, hangsúlyozott környezetvédelmi érdekek és takarékossági célok ellenére az eddigi egy mellett további 3 budapesti híd kap díszkivilágítást – számolt be az InfoRádió. Az egyik ezek közül az Erzsébet hídé, mely 260 millió forintba kerül. Ennek azonban csak a felét kell a fővárosnak állnia.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Másik felét ugyanis a japán-magyar barátság jegyében a távol-keleti ország biztosítja. A beruházást is Japán kezdeményezte a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 50. évfordulója alkalmából, illetve a terveket is egy japán fénytervező művész, Isii Motoko készíti.

Erről már novemberi ülésén döntött a közgyűlés. Akkor még úgy volt, hogy Japán 100 millió forintot áll a költségekből. Azóta viszont változtak az árfolyamok, s így 130 millió forintot fizet a japán fél. A beruházással várhatóan szeptemberre készülnek el, de a fények csak novemberben gyulladnak ki a hídon.


A tavaszra felújított Szabadság híd viszont már ekkortól fényárban úszik, míg a Margit híd 2010-ben kapja meg a díszkivilágítását. Nyári Krisztián fővárosi kommunikációs igazgató a rádiónak elmondta, hogy a világítás üzemeltetésének költségeit a főváros fedezi, részben az idegenforgalmi adóból befolyt forrásokból.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak