|
Debrecen lesz az új főváros?
Megyeszékhelyeink tervei 1. rész
[2009.01.04. 14:22]
Debrecen adósságállománya a költségvetés főösszegének 25 százaléka alatt van, miközben a beruházási arány 10-15% körüli. Ez tette lehetővé, hogy Debrecen az elmúlt évtizedben a leggyorsabban fejlődő megyeszékhely legyen, s hogy fejlődésben lenyomja Budapestet. Talán még vicc, de a cívis város nincs messze attól, hogy 1849 és 1944 után talán harmadjára is az ország fővárosa legyen.
Bevásárlóközpontok, plázák, áruházak A Fórum A Malompark és a Debrecen Pláza után 20 hónapnyi építkezés után tavaly november 13-án adták át a cívis város harmadik, s egyben a vidéki Magyarország legnagyobb bevásárló- és szórakoztató-központját: a Fórumot. A 130 ezer négyzetméteres, 3 szinten elterülő üzletközpont 120 üzletnek ad helyet. A 25 milliárd forintba kerülő épületet nem külföldi, hanem hazai vállalkozások, az Erste Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank építette. A létesítményt Finta József, a kiviteli terveket pedig Bán Ferenc Kossuth-díjas tervező jegyezte. A Fórumban márciusban 6 milliárd forintból egy 10 ezer négyzetméter nagyságú színház is meg fog nyílni, amit több mint valószínű, hogy nem Latinovitsnak, hanem Csokonai Kamarának fognak hívni. Gyalay-Korpos Gyula, a bérbeadásért és üzemeltetésért felelős ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója szerint, az épület még fővárosi viszonylatban is az ötödik legnagyobb plázának számítana.
Apollo és Faraktár A Fórummal egy időben nyílt meg Debrecen déli városrészében a My-Box bevásárlóközpont is. A repülőtér közelében álló üzletközpont 7500 négyzetméteren, 2,5 milliárd forintból egy év alatt épült fel a Mikepércsi út 168. szám alatt osztrák tőkéből. Mindössze egy hónap kihagyás után újra megnyitotta kapuit a Piac utca és a Hatvan utca sarkán álló volt Unió Áruház helyén a 400 négyzetméterrel kibővített, így összesen 2800 négyzetméter alapterületű Skála is. Apollo Superior néven elkezdték Debrecen negyedik nagyobb bevásárlóközpontjának építését a Piac utcában az Apolló mozi épülete mögötti üres területen. Az SCD csoport 10 milliárd forintból egy kereskedelmi-szórakoztató létesítményt és egy új irodaházat varázsol a műemléki védettséget élvező szecessziós moziból. Az új plázát 2010-ben adják majd át. Debrecen azonban nem elégszik meg ennyi bevásárlóközponttal – ezúttal a város keleti városrészében is szeretne az önkormányzat egy új plázát a Zsuzsi erdei vasút ipari területén a Faraktár utcában építtetni. A PPP-konstrukcióban megépítendő ötödik debreceni bevásárlóközpont a kisvasútra építve lényegében egy hagyományőrző emlékpark lenne, amelyben szórakoztató létesítmények is helyet kapnának. Kulturális és szórakoztató központok Agóra Pólus A közelmúltban átadott élményfürdő, a regionális kiállító- és konferenciaépület, valamint a tavaszra átadni kívánt kamaraszínház után, az önkormányzat a Nagyerdő bejáratánál 5,3 milliárd forint értékben irodákkal, lakásokkal és hotellel ötvözött épületegyüttes építésébe is belevágott. Ehhez a fejlesztéshez közel, az egyetem botanikus kertjének a területén, 2800 négyzetméteren Agóra Pólus fantázianévre hallgató komplexumot is építtet majd az önkormányzat, amely lényegében egy tudományos élménypark lesz. A kijelölt területen tanösvényeket alakítanak ki, és a meglévő tó bővítésével egy különleges, víz alatti bemutatótér is létre jönne. A monumentális természettudományi élményközpontban csillagvizsgáló, állat- és növénykert, pálmaház, valamint egy víz alatti bemutatóterem is lesz. A tervek szerint az Agóra Pólus 1,9 milliárd forintból épülne meg, ehhez 90%-os európai uniós támogatást nyerhet az önkormányzat. Sikeres pályázat esetén a városnak 10%-nyi önrészt kell biztosítania, illetve vállalni, hogy 12 évig eredeti funkciójában fenntartja a központot évi 142 millió forintért. Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 600 millió forintos, és az Európai Unió 1,4 milliárd forintos támogatásait felhasználva, összesen 2 milliárd forint értékben idén tavasszal belevág a Debreceni Gyógyfürdő Kft. által üzemeltetett Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont létesítmény bővítésébe is. A fürdőkomplexum 14 600 négyzetméterre fogja majd növelni a fedett területek nagyságát. A városi cég további 1 milliárd forintért teljesen felújítja a strandfürdőt is. Modem Arányaiban még ennél is jelentősebb támogatást kapott az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól a Modem. A Modern és Kortárs Művészeti Központ 2013-ra Közép-Európa egyik legjelentősebb modern kulturális, művészeti intézménye lesz. A turisztikai vonzerő növeléséhez nagyszabású képzőművészeti kiállítások további rendezésén kívül bővítik a bemutató- és a kiállítótereket. A 224 millió forinttal támogatott projekt így tartalmazza a szobrászat és a korszerű installatív művészet bemutatására alkalmas szoborpark, a nemzetközileg jegyzett kiállítóhelyeken elengedhetetlen többfunkciós multimédiás bemutató- és programterem létrehozását, valamint az audiovizuális alkotások számára nagy publicitást biztosító led-fal elhelyezését.
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek: |





