|
Akár 4%-os is lehet a gazdasági visszaesés jövőre?
[2008.12.04. 09:26]
A költségvetés fő számai valószínűleg tarthatók, ám a bevételi oldalon jelentős kockázatok látszanak – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Ezen kockázatok közé tartozik, hogy a foglalkoztatottság és a fogyasztás nagyobb mértékben visszaesik, a béreket nem sikerül visszafogni, illetve, hogy a Magyarországon leányvállalatot működtető cégek konjunkturális pozíciói romlanak.
Ezek következménye pedig az lehet, hogy a Pénzügyminisztérium számításaihoz képest akár 300 milliárd forinttal is nagyobb lehet a bevételkiesés. Azt is megjegyezte, hogy a magyar gazdasági növekedés 0 és -4 százalék közé csúszhat, hiszen amikor a nyugat-európai gazdasági növekedés 4 százalék körüli, a magyar nagyjából 2 százalékot tud teljesíteni, ha pedig az előbbi -2 százalék lesz, akkor a magyarországi 0 és -4 közé kerülhet.
A duális szerkezetű magyar gazdaság együtt mozog a nyugatiakkal, az export 80 százaléka nagyvállalatokhoz, multinacionális cégekhez kapcsolódik - magyarázta. Ez az együttmozgás pedig azt is jelenti, hogy a nyugat-európai pozíciókhoz képest a miénk azonos, vagy egy kicsit rosszabb – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Arra is kitért, hogy az Államadósság Kezelő Központ a közvetlen költségvetési és államháztartási kiadásokat kifogástalanul kezelte, annak ellenére is, hogy az ország leminősítése után rosszabb kamatfeltételekkel jut hitelhez. Az ÁKK az uniótól kapott pénzt most projektfinanszírozásra, míg a világbanki keretmegállapodás nyomán lehívható pénzt a rossz feltételű hitelek kiváltására használja fel.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





