Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Már korábban is rendet akartak tenni a VII. kerületben

[2008.12.03. 19:50]

A VII. kerületi önkormányzatban az elmúlt öt évben többször is nekifutottak, hogy rendet csináljanak a zsidó negyed házainak eladásai körül. 2006-ban végül át is ment egy felülvizsgálati indítvány, de a Fidesz-frakció tagjai – köztük Deutsch Tamás – ellene szavazott. Deutsch szerint viszont pont azért, hogy ne mehessenek ugyanúgy tovább a dolgok – írja az Index.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az Index információi szerint már 2003-ban a KDNP-s (akkor még MDF-es) Kecskés Gusztáv tett javaslatot arra, hogy egy kiválasztott céggel kötött szerződés helyett pályázattal oldják meg két lakótömb privatizációját. Kecskés módosító indítványát, amely a Rózsa utca 18/a és a Kertész utca 6. sorsán változtatott volna, csupán a testület négy tagja szavazta meg.



2006 őszén 17 bérház, köztük a legnagyobb értéket képviselő Király utca 15., 21., 25., 27. és 29. ügyében a testület jelentős része hajlandónak mutatkozott a szerződések felülvizsgálatára és átalakítására. A Fidesz VII. kerületi frakciója azonban nemmel szavazott. Deutsch Tamás szerint ezzel éppen Nagy Györgyék további garázdálkodását akarta megakadályozni pártja. A fideszes politikus szerint ugyanis hazugság, hogy kerületi helyettese, Garabics Károly, Fidesz ügyvezető alelnök Nagy üzlettársaként tűnt fel a Király utcában. A Fidesz szimplán azt akarta megakadályozni, hogy a kerület megújíthassa Nagy Györggyel a házak megszerzésére adott opciót.

A fideszesek nem szavaztak akkor sem, amikor a testületnek 2008 januárjában arról kellett döntenie, hogy visszavegye-e a hasznosítási megbízást a Király utca három ingatlana esetében Nagy György cégétől. A testület a Fidesz távolmaradása ellenére elfogadta a visszavételt, a Király utcai eladásra kijelölt ingatlanok közül így került több is pályázati úton a korábbihoz képest jóval magasabb összegért, 1,8 milliárd forintért az Autóker kezébe.

JL

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek