Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Rekordbírságot hagyott jóvá a Legfelsőbb Bíróság sztrádakartell ügyben

[2008.12.03. 17:21]

A Legfelsőbb Bíróság 2008. december 3-án kihirdetett ítéletében a felperesek felülvizsgálati kérelmeit elutasítva, fenntartotta hatályában a Fővárosi Ítélőtábla által 2007-ben, autópálya-építő cégek kartellügyében hozott, a Gazdasági Versenyhivatalnak igazat adó ítéletet – tudósított a Menedzsment Fórum.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A GVH korábban megállapította, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) által 2002 júliusában illetve augusztusában kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevő vállalkozások (a Betonút Rt., a DEBMÚT Rt., az EGÚT Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt.) versenytörvénybe ütköző megállapodást kötöttek.

Ennek keretében egymás között előzetesen megállapodtak abban, hogy melyik cég melyik autópálya-szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalat részt vett. Az öt vállalkozásra a GVH által kiszabott bírság teljes összege 7,043 milliárd forint volt, melyet a jogsértő vállalkozások befizettek.

JL

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek