Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Szabadul bérlakásaitól a zalaegerszegi önkormányzat

[2008.12.03. 11:12]

Bérlakásai 40 százalékának eladását tervezi a zalaegerszegi önkormányzat. A vásárlásra fél évig nyújt lehetőséget a bérlőknek. Első körben azok vehetik meg a lakásaikat az önkormányzattól, akik már jelezték vételi szándékukat, vagy befizették a vételi díjat.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Áprilisban ugyanis az önkormányzat már eladásra kínált 250 lakást. Ebből 40 esetében jelezték a bérlők, hogy megvennék a lakást. Ezt követően a második körben azokra a lakókra számítanak, akik költségelvű lakbért fizetnek. Az önkormányzat várakozásai szerint az utóbbi lehetőséggel a meghirdetett lakásokban élők 20 százaléka élhet.

Vásárlási joguk elsősorban a bérlőnek és a bérlőtársnak van, de hozzájárulásukkal az egyenes ágú rokonaik, így a gyerekek, örökbefogadott gyermekek és a szülők is megvásárolhatják a lakást. Amennyiben egy összegben leteszik a vételárat, úgy az önkormányzat jövedelmi helyzettől, valamint a bérlői jogviszonytól függően 20-30 százalék kedvezményt biztosít a vásárláshoz.

A lakások négyzetméterára 130-140 ezer forint között alakul, de befolyásolja a vételárat, hogy mikor épült a lakás, s melyik lakóövezetben található. Az önkormányzati ingatlanok 85 százaléka összkomfortos, alapterületük átlagosan 45 négyzetméter. A nagyrészt a belvárosban található, alacsonyabb komfortfokozatú 100 lakást az önkormányzat tervei szerint 5 éven belül felszámolja.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek