Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Üzemeket zár be a világ legnagyobb téglagyára

[2008.11.12. 15:37]

Csökkent a világ legnagyobb téglaipari vállalatának, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező osztrák Wienerberger csoportnak a nyeresége. Ennek hatására a cég még az idén bezárja, illetve átmenetileg 27 gyárát nem üzemelteti a 200-ból, ami 1400 munkahelyet érint.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A cég EBITDA-eredménye 23 százalékkal csökkent 129,1 millió euróra, míg bevétele gyakorlatilag változatlan maradt. A feltörekvő európai országokban ugyanakkor a bevétel még 17 százalékos növekedést mutatott, viszont az Egyesült Államokban 30 százalékkal csökkent. A vállalat ugyanakkor arra számít, hogy a pénzügyi válság erőteljesebb hatással lesz a reálgazdaságra, melynek következtében nem csak Nyugat-Európa, hanem a kontinens keleti régiói is a gazdasági gyengülés jeleit fogják mutatni.

Magyarországon augusztusra fejezte be előző leépítését a cég, melynek során a 700 főből 70-et bocsátottak el a Wienerberger Téglaipari Zrt.-től. A leépítésekre Pannonhalmán és Törökbálinton került sor. Az optimalizálási program keretében a régi, korszerűtlen üzemeket zárják be, míg a korszerű telephelyeket megtartják.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek